Mark Carney kanadai miniszterelnök szombaton megerősítette, hogy bocsánatot kért Donald Trumptól egy korábban vetített kanadai reklámkampány tartalma miatt. Ez volt az oka annak, hogy az amerikai elnök október 24-én leállított minden kereskedelmi tárgyalást Kanadával, mert szerinte félrevezető volt, hogy abban Ronald Reagan volt amerikai elnök kritikus véleményt fogalmaz meg a vámokról.
Carney elmondta, hogy az Ázsiai–Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) Kjongdzsuban tartott csúcstalálkozóján a dél-koreai elnök által rendezett vacsorán személyesen kért bocsánatot Trumptól. Mint mondta, miniszterelnökként ő felel az Egyesült Államok elnökével való kapcsolatért.
Előfordulnak ilyen helyzetek – a jót és a rosszat egyaránt vállalni kell, és én bocsánatot kértem
– mutatott rá.
A kanadai miniszterelnök elmondása szerint a hirdetést Doug Ford ontariói miniszterelnök rendelte meg. A videót ő is látta, de ellenezte, hogy adásba kerüljön – tette hozzá.
Később Trump is arról számolt be, hogy nagyon kellemes beszélgetést folytatott a kanadai kormányfővel, ugyanakkor megjegyezte, hogy az Egyesült Államok és Kanada közötti kereskedelmi tárgyalások egyelőre nem indulnak újra.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Váratlan fordulat történt a Malév-csőd ügyében - milliárdok érkezhetnek
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal