A Központi Választási Bizottság döntése, amely kizárta az oroszbarát Hazafias Blokk részét képező Moldova Szívét, egy bírósági határozatot követően született. Az Irina Vlah vezette párt ellen, amely választási szövetségben van a szocialistákkal és kommunistákkal illegális pártfinanszírozás miatt indítottak vizsgálatot.  

„Ez nem igazságszolgáltatás, hanem egy piszkos show utolsó felvonása, amelyet a hatóságok előre kidolgoztak egyetlen céllal: elhallgattatni minket”

– áll a közleményben. Az erősen baloldali, ám egyértelműen oroszbarát politikust csak a héten több Európai Uniós tagállam is szankciókkal sújtotta, méghozzá az orosz beavatkozás elősegítésének gyanúja miatt.

Szombaton újabb pártot zártak ki Moldovában, egy nappal a vasárnapi parlamenti választás előtt. A Moszkva-barátnak tartott Nagy Moldova nevű politikai pártnál illegális finanszírozás merült fel - közölték tisztségviselők. Feltételezik, hogy a pártot a Moszkvában élő Ilan Shor üzletember vezette, és mostanra betiltott ellenzéki Sor párt utódjaként működik. A párt vezetője, Victoria Furtuna a döntést elfogultnak nevezte, és közölte, hogy fellebbeznek ellene.

Semmit sem bíztak a véletlenre

A friss közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a Maia Sanduhoz közel álló, jelenleg is kormányzó Cselekvés és Szolidaritás Pártja (PAS) elveszítheti többségét, mivel a szélsőbalos Hazafias Blokk és úgy általában az teljes ellenzék sikeresen udvarolnak a magas árakkal és a reformok lassú ütemével felhergelt szavazóknak. Szakértők szerint amennyiben koalíciós kormányzás lesz, bármilyen színösszeállítású is, simán elodázhatja Moldova uniós csatlakozását. Az elmúlt hetekben a persze a kormány semmit nem bízott a véletlenre: a rendőrség több száz razziát tartott a politikai ellenfeleknél, illegális finanszírozás és orosz támogatású zavarkeltés gyanúja miatt.

Választástól eltiltások, házkutatások, dezinformációk, Miért lett ennyire éles és botrányokkal teli a kampány a moldovai választások előtt?

– Az elemzők szerint valóban ez a Moldovai Köztársaság történetének egyik legagresszívebb, legélesebb lakossági megoszlást, polarizálódást előidéző parlamenti választási kampánya. A kormánypárt, a PAS, illetve korábbi elnöke, a Nyugat-párti, EU-orientációt követő, egyben pro-román beállítottságú Maia Sandu az utóbbi 4, illetve 5 éves mandátuma alatt valóban mindent elkövet a politikai paletta feletti kizárólagos uralom és dominancia megszerzése érdekében. Ehhez különösen hatékonyan kihasználható hátteret, hivatkozási alapot szolgáltatott az orosz-ukrán háború. Moldova nem részese a konfliktusnak, de a belső jogrendszer háborús rendkívüli állapotra jellemző átalakításában, szabadságjogok korlátozásában megközelíti Ukrajnát. Az ellenzéki politikai pártok egy része be van tiltva, számos ellenzéki politikust különböző bűnvádi eljárásokkal kivontak a forgalomból, börtönbüntetésre ítéltek, és az ellenzéki sajtó jelentős részét, 16 TV-, rádió-csatornát, számos honlapot, újságot betiltottak, elérhetetlenné tettek.
A kormányoldal és Maia Sandu elnök nyeregben érzi magát, háta mögött tudva az EU Bizottságot, a tagállamok jelentős részét, illetve az Egyesült Államokat. Ezért a kormányoldali propaganda azt sulykolja, hogy Moldova léte múlik azon, hogy a PAS megnyeri-e a választásokat, miközben kimondva-kimondatlanul szuggerálja, hogy a nem az EU-csatlakozást, illetve a román-barátságot középpontba állító ellenzéki erők egyike sem legitim.
A szeptember 22-i 250 házkutatás és 75 letartóztatás által elérni kívánt megfélemlítés, ezt követően Maia Sandu elnök drámai üzenete az Orosz Föderáció állítólagos többszáz millió eurós szavazatvásárlási kísérletéről, majd a legutóbbi, szeptember 24-i Dorin Recean miniszterelnök által tett szintén drámai, egyúttal drákói nyilatkozat arról, hogy Moldova ostrom alatt áll, és nem engedik meg, hogy a szavazat-lopás választási államcsínnyé váljon, mind ezt az immár fenyegető hivatalos narratívát szolgálja.

Maia Sandu pártja nem dőlhet hátra
Kép: Getty Images / NurPhoto, Artur Widak

Ezek a kommunikációk azt sugallják, hogy a jelenlegi parlamenti választáson egyszerűen nem megengedett az, hogy a PAS-on kívül más politikai erő arasson győzelmet. Igen fenyegető Recean azon kijelentése, miszerint a fő ellenzéki politikai erőknek és politikusoknak csak az utolsó pillanat maradt arra, hogy elhatárolódjanak a felforgató bűnözői csoportoktól, a szavazatvásárlástól, a Kreml rosszindulatú befolyásától. Ellenkező esetben a felsorolt ellenzéki politikusok és pártok a miniszterelnök szerint a Kreml választási korrupciójának közvetlen haszonélvezőinek fognak minősülni.

Ez meglehetősen egyenes beszéd, vagyis csak a PAS győzhet.

Kik állnak az ellenzéki baloldali pártszövetség mögött, és milyen célokat képviselnek? A Dodon-féle Patrióta Választási Blokk logója egy vörös csillagból és sarló-kalapácsból áll. Mi az üzenet? 

Az immár a PAS kormánypárttal (31 százalék) azonos, illetve azt némileg meghaladó eredménnyel (33,4 százalék) mért Hazafias Blokk választási szövetség - a Moldova Kommunista Pártja Vladimir Voronin elnökletével, a Moldova Szocialista Pártja Igor Dodon elnök elnökletével, a Gagauzia volt baskanja, Irina Vlah által vezetett Moldova Szíve és Jövője Párt (időközben utóbbiakat eltiltották -  a szerk.) - alapvető szavazói bázisa megegyezik a Kommunista Párt korábbi támogatói bázisával, amely a 2010-es évek elejéig Moldova legerősebb, domináns politikai pártja volt.

Innen a sarló-kalapácsos szimbolisztika.

Ez a pártszövetség a Romániával való egyesülést elutasító, Moldova önálló államiságát és alkotmányos semlegességét támogató, Oroszországgal szoros kapcsolatokra és együttműködésre törekvő, orosz nyelvű és kulturális beágyazottságú moldovai, illetve nemzeti kisebbségi rétegekből és csoportokból áll.

Sarló-kalapácsos szimbolika
Kép: Getty Images / NurPhoto

Különösen erős ez a párt az orosz és ukrán lakta észak- és kelet-moldovai városokban, a Moldova déli részén fekvő Gagauz Autonómiában, a vele szomszédos, bolgárok lakta Taraclia járásban, a főváros egyes kerületeiben, illetve a Dnyeszter-melléken. Az alakulat egyes komponensei mérsékelten támogatják az EU-val való kapcsolatok erősítését, távlatilag, bizonyos feltételekkel az EU-csatlakozást is. Az utóbbi 25 évben mind Voronin volt államelnöknek, mind Igor Dodonnak szintén volt államelnöknek megromlott némileg a viszonya Putyin orosz elnökkel, bár a Moszkvához fűződő kapcsolatuk változatlanul erős maradt. A Blokk társadalmi bázisát kiegészíti egyházi vonalon a Moszkvai Patriarchátusnak alárendelt Moldovai Ortodox Metropólia támogatása, amely még mindig a moldovai ortodox hívők nagy többségét pásztorolja (az ellenfél egyházi vonalon a Bukaresti Patriarchátusnak alárendelt Besszarábiai Ortodox Metropóliára, a kisebbik moldovai egyházra támaszkodik). A Moszkva által az utóbbi években közvetlenül támogatott és kiemelt moldovai szövetséges az Ilan Sor Moldovában banki csalásért elítélt, ezért Izraelbe menekült oligarcha "Győzelem" Blokkja, amelynek választási indulását a moldovai bíróság letiltotta.

Robbanásveszély Európa keleti felén, az oroszok behívásával fenyegetőznek

Szorul a hurok Gagauzia Putyin-barát vezetőjének nyaka körül. A Moldovához tartozó autonóm terület elnöke kikiáltaná a függetlenséget és orosz segítséget venne igénybe, ha az ország egyesül Romániával. Közben egy nagyszabású büntetőeljárás egyik vádlottja is lett belőle. >>>

Milyen külső befolyás – Oroszországé vagy akár más szereplőké – érzékelhető a választások körül? Tüntetéspénz, kriptovaluták...

A választás külső befolyásolása az eddigi jelek szerint mind Oroszország, mind a szemben álló nyugati szövetség - az EU, annak nagy tagállamai, illetve különösen Románia - részéről minden eddiginél intenzívebb. A kormányoldal Moldovában, belföldön adminisztratív eszközökkel mesterségesen létrehozott tömegkommunikációs-ideológiai monopóliumra törekszik. Különösen aktív továbbá a milliós nagyságú, EU-ban dolgozó moldovai diaszpóra köreiben, ahonnan számára rossz belföldi eredmény esetén is várhatja a később beérkező diaszpóra szavazatok segítségével az eredmény számára kedvező megfordítását. A kormányoldal továbbá afféle jó posztszovjet hagyomány szerint széles körben alkalmazza az ún. adminisztratív erőforrásokat, azaz a központi kormányzati, helyi önkormányzati pozíciók kihasználását. Választási visszaélések - szavazatvásárlás, "karusszel-szavazás", a választók buszoztatása, valamint fake-news terjesztés, illetve a közösségi oldalak sokszázezres választási üzeneteinek manipulálása mindkét oldalra egyaránt jellemző. A kriptovaluta-utalások eszközével történő szavazatvásárlás orosz részről azért került előtérbe, mivel Oroszország és Moldova között az orosz-ukrán háború beálltával megszűnt a normál banki átutalások lehetősége. Moldova Köztársaság az orosz-ukrán konfliktus jelenlegi szakaszában - balszerencséjére - a kelet-európai geopolitikai küzdelem gyújtópontjába került, mindkét oldal maximálisan kizárólagosságra törekvő, kompromisszum- és megegyezéskizáró módon próbálja saját befolyási övezetét kiterjeszteni Moldovára, a másik oldalét pedig kiszorítani Moldovából. Az EP a napokban nyitja meg állandó irodáját Chisinauban. A választások idejére szakemberekből álló különleges kiber-biztonsági csapat települ a moldovai fővárosba az orosz hibrid, digitális hadviselés ellensúlyozására.

Ha győzne az ellenzék, áthívnák az orosz katonákat Tiraszpolból? Hídfőállás lenne Moldova Odessza megtámadásához? Hogy kell ezt elképzelni?

Ellenzéki győzelem esetén a moldovai parlamenti választásokon bonyolult, ellentmondásos politikai helyzet, egyfajta nehezen kormányozhatóság alakulna ki, mivel az államelnök nyugatos, EU-orientációs kurzusát a baloldali, moldovai szuverenista, részben Románia-ellenes kormány várhatóan semlegesíteni igyekezne. Kérdés, hogy esetleg légi úton, Törökország felől ismét lehetővé tennék-e a Dnyeszteren Túli Területen állomásozó, 1500 fős orosz "békefenntartó" kontingens váltását, utánpótlását. Más, szárazföldi utánpótlási útvonal orosz szempontból az ellenséggé vált Ukrajna miatt nem maradt. Feltehetően egyfajta egyensúlyozó rendszer alakulna ki egyrészt az EU-s korábbi irányvonal - mégiscsak az EU-val bonyolódik Moldova külkereskedelmének mintegy 60 %-a -, illetve Románia, másrészt az Oroszországgal feltehetően felmelegíteni próbált kapcsolatok között.

Moldova, illetve Dnyeszter-mellék területéről Ukrajna ellen kiinduló orosz támadás katonai logisztikai szempontból jelenleg egyáltalán nem valószínű, ez Oroszország részéről erőn felüli, ezért megoldhatatlan, Ukrajnát átszelő deszant hadműveletet követelne meg.

Az ellenkezője lehet esetleg kivitelezhető, amennyiben az ukrán tengermellék, Odessza ellen, illetve a Duna-delta irányában kibontakozó - egyelőre szintén nem valószínű - orosz támadás érné el esetleg Dnyeszter-melléket, illetve Moldova egyéb területeit. A ellenzéki Hazafias Blokk ismert vezetőinek az alapvető nemzetközi pozíciója egyébként egyértelműen a háborús konfliktusból való kimaradást, ilyen értelemben a semlegesség fenntartását irányozza elő.

Az EU milyen lépésekkel tudja támogatni Moldovát a stabilitás megőrzésében és a tisztességes választások biztosításában?

Az EU jelenleg minden lehetséges segítséget megad Moldovának a stabilitás fenntartásához. Intézményes belső és külső hírszerzési együttműködés, kiberbiztonsági kooperáció zajlik a felek között. Az Unió a fűtési szezonban jelentős összeggel dotálta a megdrágult energiahordozók lakossági felhasználását, és a nagy tagállamok szerepet vállaltak a moldovai légtérvédelem és ellenőrzés megerősítésében. Brüsszel a kormányoldal győzelmét igyekszik elősegíteni a parlamenti választásokon, kommunikációval, médiatámogatással, diplomáciai látogatásokkal, technológiai segítségnyújtással egyaránt a PAS sikerét kívánja elősegíteni. Ellenzéki moldovai politikusok szép számmal kerültek már fel az EU, illetve Ukrajna szankciós listáira. A választásokon eddigi adatok szerint 2200 hosszú- és rövidtávú nemzetközi megfigyelő érkezik, többségük az EU tagállamaiból, illetve NGO-i részéről.