Pletser Tamás, az Erste Bank olaj-gázipari elemzője úgy véli, hogy a mostani orosz lépés maximum addig tartható, amíg az orosz tárolói kapacitások nem telítődnek meg teljesen. „Moszkva a saját piacának stabilizálása miatt – négy volt szovjet állam kivételével – minden országba ideiglenes exporttilalmat vezetett be a benzinre és a gázolajra” – közölte a héten a Kreml.
Az azonnali hatállyal életbe lépő tilalom nem vonatkozik az Eurázsiai Gazdasági Unió tagjainak kormányközi megállapodások alapján szállított üzemanyagokra, amelyek Belaruszt, Kazahsztánt, Örményországot és Kirgizisztánt foglalják magukban. Az orosz energiaügyi minisztérium szerint az intézkedés megakadályozza az üzemanyagok engedély nélküli „szürke” exportját, azon túl, hogy csökkenti az orosz fogyasztói árakat a nagyobb kínálat miatt – írja az Index.
Oroszország az elmúlt időszakban benzin- és gázhiánytól szenvedett. Az üzemanyagok nagykereskedelmi árai megugrottak, annak dacára, hogy a kiskereskedelmi áraknak a felső határát korlátozták.
Oroszország bizonyos részein komoly pluszköltségeket eredményezett az áremelkedés a mezőgazdasági betakarítás alatt.
Moszkva szeptember első három hetében nagyjából 30 százalékkal csökkentette tengeri dízel- és gázolajexportját az augusztusi kivitelhez képest. Tavaly pedig 4,82 millió tonna benzint és csaknem 35 millió tonna gázolajat exportáltak.
Putyin idei zsarolása sem fog működni
Az elmúlt időszakban Magyarországon is jelentősen emelkedtek az üzemanyagárak az elégtelen finomítói kapacitás, a feszes piacok miatt, és a magas nyersanyagköltségek is. A dízel ára gyorsan emelkedik, a kiskereskedelmi árak rekordot döntenek, annyiban viszont árnyalni kell a képet, hogy tavaly is hasonló folyamatokat lehetett látni a piacokon.
Az Európai Unió az év elején leállította az orosz üzemanyag tengeri behozatalát a szankciók miatt, ugyanakkor továbbra is szüksége van az oroszokra a globális piacokon, hogy az árak stabilak maradjanak. A mostani moszkvai intézkedések következtében az infláció lehetséges fellendülését várják a kontinensen.
A globális üzemanyagéhség, a recessziótól való félelem, valamint a szaúdi és orosz kitermelés csökkentése a Brent nyersolaj hordónkénti árát 90 dollár fölé tolta. A Brent globális referenciaár a június végi mélypont óta 30 százalékkal emelkedett.
Azt gondolja Vlagyimir Putyin, ahogyan tavaly Európát gázzal, idén a nyugati világot esetleg a dízelhiánnyal tudja jobb belátásra bírni. Az előbbi sem ment, az utóbbi sem fog működni
– vázolta a jövőt Pletser Tamás.
„A Mol Csoport ukrán és horvát partnerei visszaélnek Csehország, Szlovákia és Magyarország történelmi kiszolgáltatottságával, hiszen a tengertől elzárt országok finomítóit csak tranzitországokon (az Adria- és a Barátság-vezetéken) keresztül lehet ellátni. A megemelt tranzitdíjak az egész régióban kihívást jelentenek az üzemanyagpiaci szereplők számára” – tájékoztatta korábban az Indexet a Mol Csoport.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!