A 89 éves Benetton, a ruházati márka társalapítója szombaton bejelentette, lemond az elnöki tisztségről. A jelenlegi vezetést támadja, mondván ők állnak a tavaly feltárt 100 millió eurós veszteség mögött – írja az AP.
Benetton még 2018-ban tért vissza a márka elnöki székéhez, miután 2012-ben egyszer már lemondott. Most a 2020-ben felvett vezérigazgatót és az új vezetőséget okolja a veszteségért.
Kapcsolódó
Röviden: bíztam bennük, és hibát követtem el
– mondta Luciano Benetton.
Elmondása szerint először tavaly szeptemberben tudatosult benne, hogy milyen komoly veszteségeket halmozott fel a vállalat.
Az észak-venetói székhelyű ruházati márka híres a színes kötött ruháiról és a fast fashion márkákkal folyatott küzdelmével. Ez azonban nem bizonyult elégnek, hiszen a kreatív és menedzseri újítások ellenére sem sikerült megoldást találni a 2013 óta felgyülemlett 1 milliárd euróra becsült veszteségre.
Benetton megbízatása júniusban jár le, ez pedig egybeesik a Benetton családi holding, az Edizione SpA igazgatótanácsának ülésével, amely során várhatóan új vezetőséget állítanak fel.
Az Edizione, amelynek elnöke Luciano Benetton fia, Alessandro, sokféle részesedéssel rendelkezik, többek között a Mundys révén a közlekedés és az infrastruktúra területén, valamint a Dufy kapcsán az élelmiszer- és ital-kiskereskedelemben, beleértve az Autogrill láncot is.
A családi holding már eladta korábban birtokolt Autostrade per l'Italia SpA-ban lévő részesedését is, miután az általa üzemeltetett genovai autópályahíd 2018. augusztusi, 43 halálos áldozatot követelő összeomlása intenzív politikai vitát robbantott ki.
A Sheinre is lecsap az EU
Európa szigorítja a kínai székhelyű technológiai vállalatok ellenőrzését. A kínai Shein divatalkalmazás augusztus végétől kezdve szigorúbb szabályokkal szembesül a platformján található tartalmak kezelésére vonatkozóan.Bővebben--->
Macronomx Meetup – Növekedés és Egyensúly
2024. május 30-án rendezi meg az IndaMedia és az Economx a MÜPA-ban a Macronomx Meetup – Növekedés és Egyensúly című szakmai konferenciát. Az eseményt Nagy Márton miniszter, a magyar gazdaság karmestere nyitja meg. A meetup fókuszában: vajon sikerül-e Magyarországnak kinőnie az egymást érő sorozatos válságokból úgy, hogy közben a költségvetési kiadásokat is féken tartsa? Miközben egyre gyakrabban a „polikrízis kora" szókapcsolattal illetik a 2020-as éveket, és Nyugat-Európa egyre több vezetője mond nemet a növekedésre, Magyarország nem tehet mást, mint előre menekül. A részletes programot és az előadóinkat itt találja, az eseményekre jegyeket itt tud vásárolni.
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Áttörést hoz a LED a rákgyógyításban? Röpke fél óra alatt elpusztította a bőrrák túlnyomó részét ez a felfedezés
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Futurizmus vagy őrület? Tenger alatti alagút készül szupervonatoknak 123 kilométeren át
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Berágott a WhatsApp, alaposan lehurrogták Putyinékat az oroszországi korlátozások miatt