Ludivine Dedonder védelmi miniszter közölte, hogy országa a haditengerészet egyik fregattjával járul hozzá a misszióhoz. A sajtónak adott nyilatkozatában elmondta, hogy a vörös-tengeri művelet egyértelműen a kereskedelmi hajók védelmét szolgálja – írja az MTI.
A belga részvétel részleteit még meg kell vitatni a szövetségi parlamentben, de a misszió várhatóan a jelenleg belga parancsnokság alatt álló Agenor/Emasoh művelethez kapcsolódik majd, amelynek célja a hajózás szabadságának biztosítása a Perzsa-öböl bejáratánál.
A cél az, hogy ennek a műveletnek a hatókörét kiterjesszük a Vörös-tengerre
– foglalta össze a védelmi miniszter.
A konfliktus miatt veszélyben vannak a kereskedelmi hajók
A Hamász palesztin iszlamista szervezet és Izrael között a Gázai övezetben zajló konfliktus kiújulása óta a jemeni húszi lázadók számos kereskedelmi hajó ellen hajtottak végre támadásokat a Vörös-tengeren, nemzetközi vélemények szerint iráni támogatással.
Az Egyesült Államok a Szuezi-csatornához vezető, kulcsfontosságú tengeri kereskedelmi útvonal hatékonyabb védelme érdekében nemzetközi katonai szövetség létrehozását kezdeményezte, és ehhez már több mint 20 ország, köztük Nagy-Britannia, Kanada, Franciaország, Hollandia, Norvégia és Dánia csatlakozott.
Az Európai Bizottság szóvivője kedden kijelentette, hogy a húszik támadásai törvénytelenek, és a Vörös-tengeren közlekedő összes kereskedelmi hajót célba veszik, nem csak azokat, amelyek Izraelbe tartanak, vagy izraeli cégek tulajdonában vannak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége