Késsel a kezében próbált bejutni a belga miniszterelnök irodájába egy férfi hétfő délelőtt, miután megfenyegette az épületet őrző katonákat, de azonnal elfogták – tájékoztatott a rendőrség információira és a belga kormányfő kommunikációs igazgatójára hivatkozva a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál.
A miniszterelnöki irodát is magában foglaló épületet őrző katonai rendőrség tagjai azonnal elfogták a férfit, dulakodás nem történt, az incidensben senki sem sebesült meg.
A történeteket a belga kormányfő kommunikációs igazgatója, Barend Leyts megerősítette, majd közölte: az illetőt a rendőrségre szállították.
„Megerősíthetjük, hogy hétfő délelőtt 10 óra körül egy férfit letartóztattak a Rue de la Loi 16. szám alatt” – fogalmazott Leyts az iroda címét említve, majd elmondta,
a férfi késével megfenyegette a helyszínen szolgálatot teljesítő katonákat, akik leteperték és fogva tartották mindaddig, amíg a rendőrség meg nem érkezett.
Egyelőre nem világos, hogy mi volt a férfi indítéka – tette hozzá a kommunikációs igazgató.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt