Melania Trumpot is Nobel-békedíjra jelölhetik Donald Trump amerikai elnök mellett 2025-ben, legalábbis ezt óhajtja Anna Paulina Luna floridai képviselő.
A republikánus színezetű politikus a Fox News-nak kifejtette, szerinte Melania Trump kulcsfontosságú szerepet játszott az Oroszországgal folytatott tárgyalásokban, így nagyrészt a first lady-nek lesz köszönhető, ha béke születik Ukrajnában.
Ha a Nobel-békedíj bizottság tudná, mi a jó nekik, akkor mindenképpen helyesen tennék, ha jelölnék Donald Trumpot, de úgy gondolom, hogy Melania Trump is jelölt lehetne
– magyarázta a képviselőnő.
Mint arra a 24.hu emlékeztet, Donald Trumpot először 2018-ban jelölték Nobel-békedíjra, az apropó a Kim Dzsongunnal való csúcstalálkozó volt. Az elnököt a 2021-es béke-Nobel-díjra szintén jelölték, miután a segített az Izrael és az Egyesült Arab Emirátusok közti békekötésben.
Netanjahu Nobel-békedíjra jelöli Trumpot
Benjamin Netanjahu a Fehér Házban az amerikai elnök társaságában bejelentette, hogy Nobel-békedíjra jelölte Donald Trumpot, alig két héttel azután, hogy az amerikai légierő lecsapott Irán három legnagyobb nukleáris létesítményére, majd Trump kihirdette a 12 napos izraeli-iráni háború végét. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye