A Bank of England egymás után 14. alkalommal emelte a hitelfelvétel költségeit. Az angol jegybank csütörtökön további 0,25 ponttal 5,25 százalékra, 2008 februárja óta a legmagasabb szintre növelte az alapkamatát, melyet a gazdaság hűtésével és az infláció megfékezésével indokolt.
A legutóbbi emelés alacsonyabb, mint a júniusban bejelentett 0,5 százalékos, sokkszerű lépés volt, ráadásul az angol jegybank mostani lépése azután történt, hogy a legfrissebb inflációs statisztika kedvező tendenciát mutat.
Kapcsolódó
A brit fogyasztóiár-index (CPI) inflációja júniusban 7,9 százalék volt, ami a májusi 8,7 százalékos szinthez képest csökkenést jelent, és 2022 márciusa óta a legalacsonyabb értéket jelenti – derül ki a Nemzeti Statisztikai Hivatal (ONS) hivatalos adataiból.
Az alapkamat 5 és fél százalékon tetőzhet
Ennek eredményeképpen egyes közgazdászok most úgy vélik, hogy a kamatemelési ciklus végét láthatjuk, és az alapkamat akár 5,5 százalékon is tetőzhet még az idén.
A jegybanki politikának továbbra is restriktívnek kell lennie. A mai napon ezzel összhangban lévő döntést hoztunk, ami segíteni fogja az infláció visszatérését a célértékhez
– hangsúlyozta Andrew Bailey, a Bank of England elnöke.
Pozitív spanyol példa
"Túlzott károkat okoz a kamatpolitikájával" – figyelmeztettet a jegybanki döntést követően a balközép IPPR kutatóintézet vezet közgazdásza. Carsten Jung szerint
az Egyesült Királyság gazdasága gyengül. A munkaerőpiac lassul, a termelékenység pedig csökken. Egyre inkább felismerhető, hogy a Bank of England már most is túlzásba viszi a kamatlábakat
"Az olyan országok, mint Spanyolország, alacsonyan tartották az energiaárakat, átmenetileg korlátozták a bérleti díjak emelkedését, és az adózás révén kezelték a túlzottan magas profitokat. Az inflációs rátájuk nemrégiben visszaesett a célértékre. Az Egyesült Királyságnak az ő példájukból kellene inspirálódnia." – fűzte hozzá.
Egyre drágább egy brit hitellakás
A nulla közeli kamatok időszakában kényelmesen eladósodott több millió brit polgár lakásvásárláskor, most azonban, hogy az ország leszakadt az EU köldökzsinórjáról, erősen emelnie kell a kamatot a jegybanknak, hogy úrrá legyenek az inflációt. Jócskán nőnek a törlesztők. Bővebben --->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek