Az ausztriai szövetségi migrációs és menekültügyi hivatal (BFA) június 23-án, hétfőre szervezett egy kitoloncolási járatot Szíriába, derült ki a Szövetségi Közigazgatási Bíróság határozatából. A döntés összhangban van az osztrák és az uniós joggal – mondta Lukas Gahleitner-Gertz, az Ausztriai Menekültügyi Koordináció (Asylkoordination Österreich) képviselője.
A kiutasított 32 éves férfit már több bűncselekménnyel elítélték és összesen hét évet töltött börtönben.
Habár az Aszad-rezsim bukása után hatalomra kerültek új kormány igyekezett pacifikálni a helyzetet, azonban a közelmúlt merényletei – például a múlt vasárnapi, damaszkuszi görög ortodox templom elleni támadás, amely 20 halálos áldozatot követelt – és az Aszad-támogatóival szembeni megtorlásokról szóló jelentések azt mutatják, hogy a biztonsági helyzet és a társadalmi béke továbbra is nagyon ingatag.
Szíria állítólag beleegyezett abba, hogy visszaveszi a férfit, és kiállított egy visszatérési igazolást, amely azonban júniusban lejár. Amennyiben a 32 éves férfit nem utasítják addig ki, akkor továbbra is őrizetben marad, amíg nem készítenek számára egy új hazatérési igazolást.
A belügyminisztérium egyelőre nem erősítette meg a kiutasítás tényét – írja a heute.at.
Az emberi jogok nem szépségverseny. Nem tudjuk megmondani, hogy ezt a személyt letartóztatják-e vagy megkínozzák-e
– mondta Lukas Gahleitner-Gertz, aki szerint jelenleg lehetetlen megmondani, hogy az Ausztriába menekült férfit miként fogadnák a szír hatóságok.
Az élelmesek már tudják: Ausztriában 3 millió 600 ezer forintot lehet zsebre vágni szociális segélyekből
A dolgozó lakosság elégedetlen, a szociális miniszter azonban ellenzi a segélyek általános korlátozását. Erről itt írtunk részletesebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Kritikus állapotba került a Borháló, hoppon maradtak a borászok
Kiderültek a januári rezsistop részletei: így kompenzál a kormány
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?