Hétfőn, azaz július elsején egy igen kellemetlen dologgal találhatták szembe magukat azok a cserediákok, akik Ausztráliában szeretnék folytatni a tanulmányaikat. Az ausztrál kormány ugyanis 125 százalékkal megemelte a vízumkérelmek díját.
A díjak megemelésére állítólag azért van szükség, hogy növelje az ország legnagyobb exportcikkének „integritását”,
Kapcsolódó
A Bloomberg beszámolója szerint július elsejével 710 ausztrál dollárról (mintegy 174 ezer forintról) 1600 ausztrál dollárra (közel 391 ezer forintra) emelkedtek a költségek. Clare O' Neil belügyminiszter azt nyilatkozta, hogy az emelés egy olyan migrációs rendszer létrehozását segíti elő, ami az eddiginél igazságosabb, kisebb és jobb eredményeket tud az ország számára elérni.
Ausztráliában található a világ egyik legnagyobb nemzetközi oktatási ágazata, melynek értéke meghaladja az évi 48 milliárd ausztrál dollárt, ami a teljes export 7 százalékát teszi ki. A Grattan Intézet szerint a nemzetközi diplomások teszik ki a nemzet állandó szakképzett bevándorlóinak egyharmadát.
Közel 800 magyar diák kapott ajándékok az uniótól
Kisorsolták az InterRail-bérleteket, összesen több mint 35,5 ezer európai diák utazhat ingyen, köztük persze a magyarok is.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban