A 21 érintett hazai egyetem közül 18-nak júliusban lejár a szerződése, Hankó Balázs innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár szerint Brüsszel az időhúzásra játszik, mondta a Mandinernek adott interjúban.
November óta nem történt érdemi előrelépés az Erasmus-ösztöndíjakat illetően, Hankó Balázs innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár szerint novemberben elküldött levelükre azóta nem érkezett válasz.
Kapcsolódó
Hankó Balázs úgy fogalmazott, de nem tétlenkedtek elindították a Pannonia és Hu-rizon programokat. Az államtitkár szerint Brüsszel időhúzásra játszik.
Az államtitkár azt is elmondta, hogy a magyar kormánynak van lehetősége beavatkoznia az Erasmus-programból kizárt magyar egyetemek által az Európai Bizottság határozata ellen indított perbe, és ezt a kormány már meg is tette.
Lejárnak a szerződések
Az Erasmus-programban részt vevő 21 hazai egyetemből 18-nak lejár a szerződése. Ha nem sikerül új szerződést kötni, azzal a hallgatók és a kutatók is bukhatják az EU-s pénzeket.
Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter januárban mondta azt, hogy látótávolságban sincs, hogy a kormány megegyezzen az Európai Bizottsággal az Erasmus+ és a Horizont Európa további finanszírozásáról.
Hankó Balázs beszélt a lapnak adott interjújában arról is, hogy a felsőoktatási dolgozók bérkövetelése jogos, tudják, hogy a modellváltó intézményekben magasabbak a bérek, azért mert másképp működik a rendszer. Látni kell azonban azt is, hogy a háború miatt feszített a költségvetés. Ezért időt kérnek, hogy megfelelő megoldási javaslattal elő tudjanak állni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz