2015 augusztusának utolsó hetében mondta Angela Merkel, Meg tudjuk csinálni! (Wir schaffen das!), ezzel indokolta a Magyarországon és Ausztrián keresztül Németországba áramló menekültek befogadását. Akkori adatok szerint 2015-ben és 2016-ban hívó szavára több mint egymillióan érkeztek Németországba; a menekültek beáramlása azóta is tart, számuk mára jóval több mint hatmillió.
Angela Merkel menekültpolitikája tíz éve sem sem élvezett osztatlan támogatást saját pártjában, a kereszténydemokrata CDU-ban sem, mára viszont a jelenlegi kancellárral, illetve pártelnökkel, Friedrich Merz-cel az élen többnyire bírálói vannak.
Kapcsolódó
A bírálatok ellenére az évfordulós interjúban Angela Merkel kitartott korábbi politikájának helyessége mellett.
Nincs kétségem afelől, hogy ma is úgy döntenék, ahogy tíz évvel ezelőtt döntöttem
– fogalmazott a volt kancellár, aki azt elismerte, hogy a menekültek befogadásával kapcsolatos döntése jelentős polarizációhoz vezetett, sőt minden bizonnyal ahhoz is, hogy az AfD jelentős mértékben megerősödött.
Mindennek ellenére meglepődött, hogy tíz év elteltével még mindig bírálják őt a „Meg tudjuk csinálni!” kijelentése miatt, sokan felróják neki, hogy „inkább a szívére hallgatott és nem az eszére”.
„Humánus módon kellett eljárnom” - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy számára az emberiesség, az emberi méltóság akkor is elsődleges volt. „Tíz év alatt sok minden történt. De sok mindent elértünk, és még sok a teendő” – idézi az InfoStart az interjút.
Kezdettől fogva azt mondtam, hogy ezt a kérdést csak akkor tudjuk jól megoldani, ha együtt gondolkodunk, európai módon, bár ez rettenetesen nehéz, mert persze minden tagállam azt gondolja, hogy a másik talán egy kicsit többet tehetne
– mondta még az Európai Unióról.
Pártja, a CDU, Friedrich Merczel az élen, 2022-től teljes mértékben szakított a merkeli menekültpolitikájával, és gyökeres fordulatot hirdetett. A jelenlegi kancellár szerint Merkel „Meg tudjuk csinálni!” kijelentése nem igazolódott be. „Ma már tudjuk, hogy nem ez nem sikerült” – mondta Friedrich Mercz.
Hasonlóan vélekedik a CDU főtitkára, Carsten Linnemann is, aki elítélte a volt kancellár menekültpolitikáját, és szintén az integráció sikertelenségére utalt. Úgy nyilatkozott: 2015 óta mintegy 6,5 millió menekült ékezett Németországba, és kevesebb mint a felük talált munkát. A főtitkár szerint irányváltásra van szükség, meg kell állítani az illegális bevándorlást a szociális rendszerekbe, és elő kell mozdítani a munkaerőpiacra történő szabályozott bevándorlást.
Linnemann állításának ellentmond a a szövetségi foglalkoztatáskutató intézet tanulmánya. Eszerint a 2015-ben érkezett 15 év és a nyugdíjkorhatár közöttiek 64 százaléka tavaly munkaviszonyban volt.
Németország első női kancellárja 2005 és 2021 között állt több egymást követő kormány élén. 2000 és 2018 között pártja, a konzervatív CDU elnöke volt. A 71 éves Angela Merkel 2021-ben csaknem teljes mértékben visszavonult az aktív politikától, pártja rendezvényein sem vesz részt. Interjúkat ritkán ad, most azonban kivételt tett. A korábbi kancellár az ARD közszolgálati televíziónak nyilatkozott abból az alkalomból, hogy tíz évvel ezelőtt hangzott el híressé vált és sokat emlegetett mondása a menekültek befogadásának indoklásáról.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban