Mégsem kerülhet hagyományos börtönbe az amstetteni rémként ismert 88 éves Josef Fritzl, akit jelenleg bűnelkövetők számára kialakított pszichiátriai intézményben tartanak fogva – döntött hétfőn a bécsi fellebbviteli bíróság törvényszéki orvosszakértők jelentésére hivatkozva, akik további orvosi dokumentumok szükségességét jelezték.
Az életfogytig tartó börtönre ítélt Josef Fritzl ügyében a megfelelő orvosi dokumentumok hiányában a bécsi legfelsőbb bíróság elutasította a feltételes áthelyezésről szóló, Krems városában meghozott januári döntést, és az erre alapuló intézkedés végrehajtását – közölte Ferdinand Schuster, Krems területi bíróságának szóvivője.
Fritzl demenciáját is vizsgálják majd
Schuster szerint további orvosi és pszichiátriai vizsgálatok szükségesek, hogy bizonyossá váljon, az elkövető már nem jelent veszélyt a társadalomra. Az orvosi vizsgálatok valószínűleg a 88 éves vádlott demenciájára is kiterjednek majd.
Újabb tárgyalásra várhatóan április végén kerül sor Kremsben, de Schuster nem közölte a pontos dátumot. A további orvosi szakvéleménytől függően végrehajthatják Fritzl átszállítását, aki a hagyományos börtönben kérvényezheti majd feltételes szabadlábra helyezését.
Ügyvédje, Astrid Wagner korábbi közlése szerint jövőre kérvényezni is fogják az elítélt szabadlábra helyezését. 2008-ban derült fény arra, hogy a most 88 éves amstetteni férfi csaknem 24 éven át házuk pincéjében bezárva tartotta, és vérfertőző viszonyra kényszerítette a saját lányát, és gyermeket nemzett neki. A férfi felesége elmondása szerint semmit nem tudott minderről.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye