Kimberly Cheatle, alig egy nappal egy képviselőházi meghallgatás után távozott az amerikai titkosszolgálat éléről, amelyen mindkét párt képviselői felszólították a lemondásra a Donald Trump ellen egy pennsylvaniai nagygyűlésen elkövetett merényletkísérlet miatt.
Cheatle, aki 2022 augusztusa óta volt a Secret Service igazgatója, a Trump elleni merényletetkisérletet a titkosszolgálat „évtizedek óta legjelentősebb operatív kudarcának” nevezte. A meghallgatáson – ahol a republikánusok és a demokraták ritka egyetértésben voltak – azt mondta a törvényhozóknak, hogy teljes felelősséget vállal a biztonsági mulasztásokért. Azzal viszont felbosszantotta kihallgatóit, hogy nem válaszolt néhány konkrét kérdésre a vizsgálat kapcsán – írja a The Guardian.
Kapcsolódó
A 20 éves fegyveres, aki megpróbálta kioltani Donald Trump életét, látszólag könnyedén kikerülte a volt amerikai elnököt körülvevő összes biztonsági intézkedést egy tetőről tudott tüzet nyitni annak a színpadnak a közelében, amelyen az elnökjelölt éppen beszélt. A támadásra annak ellenére kerülhetett sor, hogy a gyűlésen a bámészkodók észrevették a merényletre készülő férfit.
A merénylet felzaklatta az amerikai közéletet az eleve meglehetősen feszült elnökválasztási kampány során.
A személyzetnek írt lemondólevelében Cheatle így fogalmazott: „A titkosszolgálat magasztos küldetése, hogy megvédje nemzetünk vezetőit és pénzügyi infrastruktúráját. Július 13-án nem teljesítettük ezt a küldetést. Az elmúlt héten intenzív volt az ellenőrzés, és ez továbbra is így lesz, mivel a műveleti tempónk fokozódik. Igazgatóként teljes felelősséget vállalok a biztonsági mulasztásért.”
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Karácsony Gergely az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor rendelete miatt
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba