Donald Trump nyerte az első republikánus párti előválasztást, melyet Iowa államban tartottak. A korábbi elnök Des Moines-ban köszönetet mondott a támogatásért és nagyszerű versenynek nevezte a küzdelmet.
A második helyen Ron DeSantis floridai kormányzó végzett, mögötte pedig a korábbi dél-karolinai kormányzó, Nikki Haley. DeSantis a szereplését sikeresnek értékelte, a negatív kampány és a politikai ellentámadások dacára. Úgy fogalmazott, hogy kampánya folytatására komoly lehetőséget kapott, azonban sok munka vár még rá. A harmadik helyen végzett Nikki Haley szerint a következő előválasztáson az fog kiderülni, hogy kétszemélyes harcról van-e szó közte és Donald Trump között.
Az előzetes adatok alapján a jelölőgyűléseken Donald Trump 50 százalék feletti eredményt ért el. Vetélytársai tőle jóval lemaradva követték őt. Mindez alátámasztja az előzetes felméréseket.
Iowában szavazólapos voksolás helyett jelölőgyűléseket tartottak, ahol többségi szavazással döntöttek arról, hogy kit támogatnak. Azonban egy hét múlva, New Hampshire államban már hagyományos módon, szavazólapon döntenek a választópolgárok.
A Demokrata Párt is tart előválasztást, a felmérések alapján pedig a hivatalban lévő Joe Biden támogatottsága legalább annyira meggyőző, mint a republikánusok körében Donald Trump.
Trump egyre népszerűbb, most is őt választanák
Meghaladta a kétharmadot Donald Trump támogatottsága a republikánus elnökjelölt-aspiránsok között – derül ki a vasárnap nyilvánosságra hozott FoxPoll, amerikai országos felmérésből.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutálisan kilőtt az arany ára