Az ukrajnai Lvivben lévő közel négyezer négyzetméteres oktatási létesítmény falait mindössze 40 óra alatt nyomtatták ki 3D nyomtatóval. Ez az első 3D nyomtatott oktatási központ Európában és az első olyan épület, amelyet egy háborús övezetben ezzel az eljárással hoztak létre.
Ukrajnában, ahol sok technikus, építőmunkás és ipari szakértő a frontvonalakon harcol, az automatizáció segíthet ellensúlyozni a munkaerőhiányt – idézi az Eduline Olga Gavurát, a projekt egyik munkatársát. A szakértő hozzátette: Lviv is azon városok közé tartozik Ukrajnában, ahol az orosz légitámadások a mai napig pusztítanak, civileket gyilkolnak és otthonokat rombolnak le.
Éppen ezért elengedhetetlen lesz a 3D-nyomtatás a helyreállítandó épületek számára.
Néhány szakértő szerint a 3D nyomtatott építészet jelentősen gyorsabb és talán fenntarthatóbb is, mint a hagyományos építési módszerek.
A fordulat éve jöhet a háborúban, amit Putyin két év alatt sem tudott megnyerni
Az ukrajnai háború élesen rávilágított arra, hogy minden mindennel összefügg a bolygón. Az oroszok tervének meghiúsításához Washingtonnak hosszú távú stratégiára van szüksége, Ukrajnának pedig nagy hatótávolságú fegyverekre, miközben Európára egyre nagyobb felelősség hárul. Marad az állóháború vagy döntő változást hozhat 2024? Erről kérdeztük Bendarzsevszkij Anton és Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértőket.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Azt hiszi, ködben nem „látja” a traffi? Mutatjuk, mi az igazság
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Fenekestül felfordíthatja az irodisták életét ez a változás
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Drasztikus változás a táppénzben: keményen spórolnak mostantól a betegek juttatásain
Kiakadt az orvosi kamara: a szemünk előtt zuhan a mélybe a pszichiátriai ellátás