Nyolcvankilencre nőtt az afrikai sertéspestis idei horvátországi gócainak száma, miután az elmúlt napokban tizennyolc újabb kitörést azonosítottak – közölte David Vlajcic horvát mezőgazdasági miniszter a Jutarnji List című horvát napilap vasárnapi beszámolója szerint.
A fertőzések elsősorban az ország keleti részén, Eszék-Baranya és Verőce-Drávamente megyében jelentek meg. A július 15-i adatok szerint addig 75 gócot tartottak nyilván: 36-ot Eszék-Baranya, 39-et pedig Verőce-Drávamente megyében. Az év eleje óta 183 vaddisznónál is kimutatták a vírust.
A miniszter szerint a járvány terjedésének egyik legnagyobb kockázatát a szabálytalan állatszállítás jelenti.
Felidézte: a napokban egy varazdini állatorvos akadályozta meg mintegy 330, Kelet-Horvátországból érkezett sertés kirakodását az ország északi részén. Az állatokon nem voltak meg az előírt azonosító jelzések.
Vlajcic hangsúlyozta, hogy a teljes horvát sertéságazat, közvetve pedig a horvát gazdaság is veszélybe kerülhet, és úgy vélte, sokan nincsenek tisztában azzal, hogy az ilyen szabályszegésekkel saját termelésüket kockáztatják.
Az új fertőzések miatt kiterjesztették a védő- és megfigyelési körzeteket. Eszék-Baranya megyében 29, Verőce-Drávamente megyében húsz település került védőkörzetbe, míg a megfigyelési övezet 88, illetve negyven települést érint. Ezeken a területeken korlátozták a sertések, valamint a sertéshúsból készült termékek szállítását és forgalmazását.
A mezőgazdasági minisztérium felülvizsgálja a gazdaságok járványvédelmi intézkedéseit Verőce-Drávamente, Pozsega-Szlavónia és Bród-Szávamente megyében. Szükség esetén Eszék-Baranya és Vukovár-Szerém megyében is újabb ellenőrzéseket rendelnek el. A miniszter szerint a horvát állam eddig 50,8 millió eurót (mintegy 18,4 milliárd forintot) fordított a járvány következményeinek enyhítésére és az érintett termelők támogatására. Az idén ebből 4,8 millió euró kártérítést fizettek ki 79 gazdálkodónak, további 3 millió eurót pedig a gazdaságok biobiztonsági feltételeinek javítására fordítottak – idézi az MTI.
A tárca ismét
arra kérte a gazdákat, hogy szigorúan tartsák be a járványvédelmi előírásokat, és haladéktalanul jelentsék az elhullott vagy fertőzésgyanús állatokat.
Az afrikai sertéspestis az emberre nem veszélyes, a házi sertéseknél és a vaddisznóknál azonban súlyos megbetegedést okozhat, és jelentős gazdasági kárral járhat.
