Komoly hiányosságokat és pazarlást állapított meg egy szövetségi vizsgálat az amerikai bevándorlási rendészet kiemelt texasi börtönlétesítményének működtetésében.
Az ügyre azután derült fény miután néhány hónapon belül meghalt három illegális bevándorló, akiket ott tartottak őrizetben.
Az amerikai Kormányzati Ellenőrzési Iroda (Government Accountability Office) kedden megjelent jelentése szerint a Texasban működő, megerősített sátrakból álló Camp East Montana létesítményben veszélyes körülmények között tartották az előállított bevándorlókat, miközben a fenntartásért felelős külső vállalkozások nagy összeggel gazdagodtak.
A szövetségi Bevándorlási és Vámügyi Hivatal (ICE) tavaly augusztusban nyitotta meg a létesítményt, már azelőtt, hogy az teljes mértékben készen állt volna az őrizetbe vettek fogadására, így ott a higiéniai körülmények és az egészségügyi ellátás nem felelt meg az elvárásnak – állapította meg a kormányzati felülvizsgálat.
A bevándorlási hatóság feletti felügyeletet gyakorló szövetségi belbiztonsági minisztérium szóvivője közölte, hogy lecserélték az intézményt működtető szerződéses partnert. Az új megbízott a legmagasabb elvárásoknak megfelelő körülményeket biztosít kibővített egészségügyi ellátással – hangoztatta Lauren Bis szóvivő.
Az amerikai kongresszus hosszú vita után a képviselőházban megtartott utolsó szavazással kedden elfogadta a bevándorlási rendészet és a határőrség három évre szóló, mintegy 70 milliárd dolláros költségvetését. A finanszírozásról szóló jogszabályt a demokraták egységesen elutasították, ugyanakkor a szűk republikánus többségnek sikerült elfogadnia, miután a korábban fenntartásaikat hangoztató kormánypártiak is igennel voksoltak.
