Alekszandar Vucsics szerb elnök bejelentette, hogy hamarosan letartóztathatnak egy professzort a belgrádi Politikatudományi Karról.
Állítása szerint a professzor aszerint osztályozta a hallgatókat, hogy részt vesznek-e a diákblokádokban.
Aki tüntetett, az tízest kapott, ami a szerb felsőoktatásban a legjobbnak számít. Aki pedig nem vett részt, az hatost kapott, ami elégségest jelent. Az Index azt írja, hogy hogy az elnök szerint hangfelvétel is készült az esetről.
„A Politikatudományi Karon van egy professzor, aki megkérdezi, ki jár blokádokra: aki felemeli a kezét, tízest kap, aki nem, az hatost. Úgy vélem, hamarosan letartóztatják. Ugyanis mindezt hangfelvételekkel tudjuk bizonyítani”
– mondta Vucsics újságíróknak.
A szerb elnök azzal vádolta meg az egyetemi szféra tagjait, hogy a diákblokádok támogatásával „saját politikai karrierjük érdekében” semmi jót nem tettek az országért, sőt „népirtást” követtek el a szerb oktatásban.
Mint fogalmazott, az oktatási „népirtásnak” az ára több milliárd euró, és szerinte azt, amit az ország oktatásával műveltek, évtizedeken át fogják fizetni.
Szerbiában az év eleje óta zajlanak diáktüntetések. Az elnök és a kormány többször is élesen bírálta a mozgalmat és az azt támogató egyetemi oktatókat.
