BUX 130482.14 -0,12 %
OTP 39940 0,1 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Ez az autóipari központ Romániában lelt otthonra

A mérnöki központ második irodaépülete nyílt meg Romániában. A létesítmény 21 millió euróból valósult meg, és két év alatt készült el.

2024. április 24. szerda, 06:16

Fotó: Getty Images / Christoph Schmidt

A 10 emeletes és 10 ezer négyzetméteres irodaház építése 2017-ben kezdődött meg. A teljes beruházás értéke végül elérte az 50 millió eurót is. Románia állami támogatást is biztosított az új beruházáshoz, 5,4 millió euró formájában - hívja fel rá a figyelmet az MTI. 

A központban gépkocsikhoz használt szoftvereket és hardvereket, hagyományos és elektromos hajtóműveket fejlesztenek, valamint különféle szolgáltatásokat nyújtanak az autóipar számára

 – mondta Tobias Matter, a mérnöki központ igazgatója. 

A megnyitón mondott beszédében Mihai Boldijar, a Bosch Romania SRL vezérigazgatója óvatos előrelépésként minősítette a vállalat idei általános célkitűzését.

Bosch romániai leányvállalata közel 1700 fejlesztéssel foglalkozó munkatárssal rendelkezik, akiknek a 90 százaléka már Kolozsváron dolgozik. A többiek Bukarestben és Nagyszebenben helyezkedtek el. 

A német vállalatnak már van egy gyára is Romániában, Kolozsvártól mintegy 20 kilométerre található Nemeszsukon. 

Nagy a gond: még Románia is megelőzhet minket az autópiacon
A feldolgozóiparban egyedülálló módon tudott növekedni a recessziós gazdasági időszakban az autóipar Magyarországon. Az új autók eladását a nyílt végű lízingelés bár megdobhatja, a számok lényegesen elmaradnak az uniós átlagtól. Több mint 1 millió autóval kéne többnek futnia a hazai utakon ahhoz, hogy elérjük az EU-s középmezőnyt.
Kiffer Anna
Kiffer Anna

Ez is érdekelhet