Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A március közepén tartott orosz elnökválasztáson Vlagyimir Putyin orosz elnök hivatalosan is megnyerte ötödik mandátumát a szavazatok 87 százalékával, és az ország posztszovjet történetének legmagasabb részvételi arányával.
A magas arány persze nyilván adhat némi gyanúra okot, ám ha szimplán csak a méréseket nézzük, az a helyzet, hogy
Putyin továbbra is meglehetősen népszerű az oroszok körében.
A közvélemény-kutatások közvetlenül a választások előtt is 80 százalék fölé mérték a népszerűségét. Az ellenzéki Moscow Times amikor az utca emberét kérdezte – ami persze korántsem reprezentatív kutatás – nagyjából hasonlóra jutott: aki hajlandó volt válaszolni, kevés kivételtől eltekintve nagyjából mind Putyint nevezte meg favoritjának az elnökválasztás másnapján.
Más kérdés persze, hogy a választók valószínűleg nem is mernének mást mondani a közvélemény-kutatóknak, vagy egy őket leszólítgató TV-stábnak. Ám ahogy a Foreign Affairs cikke írja, egy autokrata vezető számára ez a fajta félelem majdnem olyan jó, mint a valódi támogatás.
Ez ugyanis nagyban segít a Kremlnek abban, hogy Putyin elsöprő választási győzelmét az elnöknek és politikájának, valamint az ukrajnai háború támogatásaként tüntesse fel.
Ezzel együtt a számok messze nem megbízható mutatói a háború lakossági támogatottságának. Sok orosz, köztük Putyin szavazói is, meglehetősen szkeptikusak a Kreml elszántságával kapcsolatban, hogy valóban folytatni kívánja a két éve tartó konfliktust.
Bár Putyin megítélése lenyűgözőnek tűnhet, a Russian Election Study (RES) felmérési adatai azt mutatják, hogy támogatóinak csak csekély többsége támogatja a jelenlegi ukrajnai irányvonalat. Annak ellenére, hogy a Kreml hatalmas erőfeszítéseket tett a támogatás növelésére, csaknem minden negyedik Putyin-támogató ellenzi a háború folytatását, és nagyjából ugyanennyien mondják, hogy bizonytalanok abban, hogy támogatják-e a háborút (19 százalék), vagy nem hajlandó válaszolni a kérdésre (négy százalék). Ez azt jelenti, hogy Putyin támogatóinak csak valamivel több mint fele – 54 százaléka – gondolja úgy, hogy Oroszországnak folytatnia kellene a harcokat.
Ha viszont az összes orosz szavazót nézzük, Putyin háborújának támogatottsága messze nem ilyen egyöntetű: 2023 októberében az oroszok mindössze 43 százaléka nyilatkozott úgy, hogy támogatja a Kreml által „különleges katonai műveletként” emlegetett offenzíva folytatását.
Ezeket a számokat a Kreml is bizonyosan ismeri, pláne, hogy saját közvélemény-kutatásokat végez.
Mivel sokkal egyszerűbb népszerű autokrataként kormányozni, mint népszerűtlenként, Putyin szorosan nyomon követi a közvéleményt.
A Kreml fáradhatatlanul dolgozik a vélemények alakításán, de a Putyin támogatásának növelésére tett erőfeszítései láthatólag sikeresebbek voltak, mint a háború támogatásának növelésére tett kísérletei.
Ezek az eredmények jó és rossz hírt is jelentenek Ukrajna és szövetségesei számára.
A háború támogatásának csökkenése az orosz polgárok körében önmagában nem kényszeríti Putyint arra, hogy véget vessen az ország elleni támadásának. A nép egyöntetű lelkesedésének hiánya azonban megnehezítheti ezt az erőfeszítést. Putyinnak minden eddiginél erősebben kell támaszkodnia az elnyomásra, hogy ellensúlyozni tudjon.
A március 22-i moszkvai koncertterem elleni terrortámadást követő televíziós beszédében Putyin egységre szólított fel, miközben igyekezett Ukrajnára tolni a felelősséget. Kijelentései arra utalnak, hogy a Kreml törekszik majd, hogy a terrortámadás ürügyén fokozza az Ukrajna elleni agressziót, illetve a terrorizmusra vonatkozó szigorúbb törvényeket ácsoljon. A választást ugyanis könnyű volt megnyerni; ám sokkal keményebb kihívások állnak most előtte.
A RES legutóbbi felmérése szerint az orosz vezető továbbra is széles bázisra támaszkodik az orosz átlagemberek körében. Putyin vonzereje továbbra is a hipermaszkulin imázsán és – egyre inkább – a konzervatív értékekkel való kapcsolatán nyugszik, amellyel sok orosz „polgár” azonosulni tud.
Fontos tény, hogy azok az oroszok, akik annak ellenére támogatják Putyint, hogy ellenzik a háborút, általában optimisták a gazdaság teljesítményét illetően: úgy látják, hogy az ország sikeresen ellenáll a nyugati szankciókkal szemben. A Putyin-párti de háborúellenes oroszok közül négyből három számol be arról, hogy háztartásának pénzügyei változatlanok maradtak vagy egyenesen javultak az elmúlt évben. A Putyint és a háborút egyaránt ellenző válaszadók több mint fele szerint gazdasági helyzete romlott.
Putyin újraválasztási kampányának 2023 decemberi elindításakor ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy Oroszország harca – Ukrajnában és egyben a Nyugat ellen – egzisztenciális, és minden orosznak ki kell vennie belőle a részét. ennek egyfajta előzménye volt, amikor Putyin 2022 őszén elrendelte a „részleges mozgósítást”, és oroszok százezreit hívva harcba. Az ilyen lépésekkel a Kreml elég komoly ellentmondásokba keveredik: ha ugyanis Putyin továbbra is ezt az egzisztenciális narratívát tolja, és hívei belefáradnak a háborúba, sokkal nagyobb valószínűséggel szakítanak vele. Pláne ha az esetleges negatív fordulatokat a saját zsebükön érzik.
Ez lehet tehát a Kreml legnagyobb aggodalma: a háborús fásultság. A legutóbbi RES-felmérés azt mutatja, hogy egyes csoportok, amelyektől Putyin hagyományosan támogatást nyert, kezdik ellenezni a katonai kampányt. Putyin női támogatóinak több mint negyede egyenesen azt szeretné ha az ún. különleges katonai művelet végre befejeznék. Putyint azonban máshonnan is fenyegeti veszély, ez pedig a vidéki Oroszországból érkezik: ottani támogatói közül minden harmadik azt mondja, hogy ellenzi a háború folytatását. Ez persze nem a véletlen műve: hideg politikai számításból sokkal szívesebben toboroznak fiatalokat ezekről a vidéki területekről, mint a nagyvárosokból.
Ha pedig az oroszok háborúellenes érzelmei kezdenek összhangba kerülni a Putyin-ellenes érzelmekkel, ahogyan az a városokban is már egyre inkább tapasztalható, az jelentős fordulópontot jelenthet a Kreml számára.
A Kreml hivatalos álláspontja egyelőre az, hogy nincs szükség új mozgósításra. Pláne, hogy a Kreml a fő harci terhet a politikailag marginalizált csoportokra – etnikai kisebbségekre, vidéki szegényekre és elítéltekre – helyezi, és nagy fizetéseket és prémiumokat fizet azoknak, akik önkéntesen harcolnak.
Az Oroszországot érintő további harctéri kudarcok azonban megnehezítenék az új szerződéses katonák és más önkéntes erők felvételét, amelyeket a Kreml alkalmazott a lyukak betömésére. Ha kevesebb orosz jelentkezne, az növelné a nyomást a szélesebb körű mozgósításra, amelyet Putyin eddig igyekezett elkerülni. A stagnáló gazdaság viszont jelentősen csökkentené a mozgásterét, és egyhamar választania kell a háború és a támogatói között.
Azt a cikk is elismeri, hogy a háborúval szembeni orosz ellenállás „nyugati” kihasználására tett erőfeszítések, vagy Ukrajna fegyverellátásának fokozása nem fogják Putyint automatikusan kiebrudalni a hivatalából.
Nehéz elűzni egy autokratát, különösen háborús időkben, de még a háborúkat elvesztő autokraták is gyakran hatalmon maradnak.
Szaddám Huszein iraki diktátor túlélte az Irán és Kuvait elleni pusztító háborúkat. Habár Alekszej Navalnij februári halála után úgy tűnhet, hogy a rezsim teljesen felszámolta az életképes ellenzéki forrásokat, ám Putyin legnagyobb fenyegetése nem is onnan, hanem saját jelenlegi támogatóitól származhat.
