A külügyi szóvivő közlése szerint az Izrael és a
Hamász közötti konfliktust illetően hangsúlyozták a Gázai övezetbe irányuló
humanitárius segítségnyújtás kiszélesítésének és felgyorsításának fontosságát. A két külügyminiszter megvitatta a Svédország NATO-felvételéről szóló döntés mielőbbi
ratifikációjának fontosságát török részről.
Hakan Fidan török külügyminiszter azt mondta svéd kollégájának, hogy Törökország várhatóan heteken belül ratifikálni fogja Svédország NATO-csatlakozását – erről itt írtunk részletesen >>>
Az amerikai külügyminiszter szombaton kuvaiti kollégájával
egyeztetett telefonon, akivel megerősítették a két ország közötti stratégiai
kapcsolatok fontosságát. Antony Blinken részvétét fejezte ki a kuvaiti
uralkodó, Naváf el-Ahmad el-Dzsábir Ál Szabáh halála miatt.
A kuvaiti emír halála miatt a Közel-Keleten tartózkodó
amerikai védelmi miniszter is kifejezte részvétét szombaton. Lloyd Austin a 86
éves korában elhunyt uralkodót az Egyesült Államok nagyraértékelt partnerének
és barátjának nevezte, aki elkötelezett volt a közel-keleti feszültségek
csökkentése mellett.
Lloyd Austin, amerikai védelmi miniszter közel-keleti
látogatásán érintette Izraelt, valamint Katarba és Bahreinbe is ellátogatott.
Emellett felkeresi a Földközi-tenger keleti medencéjében tartózkodó amerikai
repülőgéphordozót, a USS Gerald R. Fordot, amely a parancsnoki hajója az
október 7. után a térségbe vezényelt, több egységből álló amerikai harci
köteléknek.
