Moszkvai idő szerint 3 óra körül hangos robbanás
hallatszott, nem sokkal később füst szállt fel az ugyanezen a területen lévő
épületekből – közölte a RIA orosz hírügynökség. Az orosz védelmi minisztérium jelezte, a támadásnak nem
voltak áldozatai, a légvédelmi erők megállították a drónt, és két másikat is megsemmisítettek.
A moszkvai repülőterek szerdán kora reggel felfüggesztették
a járatokat, majd később újraindították azokat – írja a The
Guardian. Egyébként az orosz főváros környéki nagyobb repülőterek az elmúlt
napokban többször is leálltak a dróntámadások miatt. Kedden is felfüggesztettek
járatokat több moszkvai repülőtéren.
A brit katonai hírszerzés viszont azt közölte, hogy az egyik
drónnal valószínűleg megsemmisítettek egy szuperszonikus orosz bombázót egy
Ukrajnától több száz kilométerre lévő repülőtéren. A közösségi médiában
közzétett képeken egy Tu–22M3-asra hasonlító repülőgépet mutattak, amely
lángokban áll egy kifutópályán. A gépeket rendszeresen használták olyan támadásokban,
amelyekben civilek haltak meg Ukrajnában.
