BUX 133844.16 0,74 %
OTP 42330 0,91 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Orbán Viktor elutazik

Orbán Viktor miniszterelnök szombaton munkalátogatást tesz Belgrádban, ahol Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnökkel tárgyal - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.

2023. március 25. szombat, 09:10

Fotó: Getty Images / Thierry Monasse

A megbeszélés témái között szerepel Szerbia és a Nyugat-Balkán EU-integrációja, a folyamatosan fejlődő magyar-szerb kétoldalú kapcsolatok, valamint az orosz-ukrán háborúban a tűzszünet és a béketárgyalások elősegítésének lehetőségei - mondta a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

„Szerbiának erős hadseregre van szüksége, ellenkező esetben az ország három napon belül megsemmisülhetne, ezért a katonaság és a fegyveripar fejlesztésébe az év végéig további 700 millió eurót fektet Belgrád” – közölte korábban Aleksandar Vucic szerb elnök.

A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) szerint a szerb elnök rámutatott, hogy óriási a fegyverkezési verseny a világon, ezért Szerbia sem maradhat le.

Jelenleg a költségvetés két százalékát fordítja Belgrád a hadseregre, míg más országokban ez legalább négy százalék. Ezért növelik meg az eddigi másfélmilliárd eurós hadi költségvetést további 700 millióval.

„Akinek nincs erős hadserege, azt megtámadják” – indokolta a döntést a szerb elnök.

Németh Tamás
Németh Tamás

Ez is érdekelhet