BUX 135356.39 1,37 %
OTP 42170 3,16 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Marketingfogás lehet a Tesla veszte

Sajtóinformációk szerint azt vizsgálja az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma, megtévesztette-e a vásárlókat, a befektetőket és a szabályozó hatóságokat a Tesla azzal, hogy vezetéstámogató Autopilot szolgáltatásukat jobbnak festették le a valóságosnál.

2022. október 27. csütörtök, 17:37

Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!

Büntetőeljárás keretében vizsgálják a Tesla önvezető rendszerét az Egyesült Államokban – írja a Reuters meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.

Az amerikai igazságügyi minisztérium tavaly kezdett vizsgálódni az ügyben, miután több olyan baleset is történt, amelynek során aktiválódott a Tesla vezetéstámogató rendszere, az Autopilot. Az ütközések egy része ráadásul halálos kimenetelű volt.

A Tesla már régóta szinte csak szuperlatívuszokban beszél az Autopilotban rejlő lehetőségekről. Elon Musk, a cég vezérigazgatója 2016-ban úgy fogalmazott, a rendszer valószínűleg jobban teljesít egy emberi sofőrnél. Múlt héten Musk már azt fejtegette, hogy hamarosan nyilvánosságra hozzák a szoftver újabb, továbbfejlesztett verzióját, amelyek segítségével már úgy lehet majd "a munkahelyre, barátokhoz vagy éppen a boltba elugrani, hogy közben hozzá sem érünk a kormányhoz".

A vállalat honlapján elérhető videó szerint is a vezetőülésen csak jogi okokból kell ülnie valakinek, a vezetéssel kapcsolatban semmi teendője nincs.

Ugyanakkor a cég arra is figyelmeztette az ügyfeleiket, hogy a sofőrnek a kormányon kell tartania a kezeit, hogy az Autopilot működésekor is kontroll alatt tarthassák az autót. A cég a weboldalán ráadásul azt írja, a technológia a kormányzásban, a fékezésben, a gyorsításban és a sávváltásban hivatott segíteni, de nem lesz zőle teljesen automatikusan működő a jármű.

Ezek az ellentmondások pedig megnehezítik a joghatóságok számára, hogy döntést hozzanak egy-egy Autopilot rendszert is érintő, vitatott ügyben. Az igazságügyi minisztérium washingtoni és San Fransiscó-i ügyészei már azt vizsgálják, megtévesztette-e a Tesla a vásárlókat, a befektetőket és a szabályozó hatóságokat megalapozatlan állításaikkal a vezetéstámogató rendszerükkel kapcsolatban.

Csernik-Varga Adrienn
Csernik-Varga Adrienn

Ez is érdekelhet