Ahogyan legutóbb, alig néhány hete a németországi atomerőművek üzemidő hosszabbításának ügyében is, a napokban a franciaországi nukleáris flotta akut problémájának megoldására tett ígéret esetében is tévútra futott a magyar sajtó értelmezési kísérlete. Arra épp csak utalni érdemes, hogy Agnès Pannier-Runacher, az energetikai átmenetért felelős francia miniszter a napokban nem azt mondta, hogy a télen újraindítják vagy újraindítanák az összes atomerőművüket.
Sőt, azt sem sem mondta, hogy az összes bezárt atomreaktort 2023. február végéig a franciák beüzemelnék. Ez utóbbira egyébként nincs is mód, mivel a 14 darab "bezárt", vagyis leszerelt egység közül a legfrissebb, a Fesselheim erőmű két blokkja is már bő két éve áll, az amúgy hétreaktoros Chinon erőműnek pedig a három leállított blokkja közül a legutóbbi egység már 32 éve megtette ugyanezt. És ezek a reaktorok már "soha többé nem indulnak sehová".
A francia miniszter arról beszélt, hogy az előttünk álló telet át kell vészelnie az országnak, hogy a francia földgáztárolók a reméltnél két hónappal korábban megtelhetnek, és hogy az állami energiamamutot előző nap a kormányfő, Elisabeth Borne kérte meg arra, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy ne kelljen újraindítani leállított szénerőműveket. Agnès Pannier-Runacher szavai szerint "az EdF elkötelezett amellett, hogy ezen a télen" bekapcsolja az összes, most nem termelő, aktív erőművét.
Ezt írta meg – a magyar sajtóban készült olvasatok többségéhez felhasznált – Yahoo is, csak a tételmondat ("a francia villamosenergia-ipari óriáscég kötelezettséget vállalt arra, hogy idén télen újraindítja atomreaktorait") végül torzult és leegyszerűsödött. Az ehhez képest a magyar sajtóban megjelent verzió különbsége talán kicsinek tűnik, azonban a nukleáris ipar kommunikációjában gyakran ezek az apró nüanszok jelentik a fekete és a fehér határán a különbségeket.
Hosszú a hibalista
A francia atomipar problémáiról – ahogyan az átalakuló, újraszervezésre kényszerülő francia energiaszektorról – többször közöltünk elemzést. Legutóbb azt vettük végig, hogy az áprilisban még az elnöki duplázásra készülő Emmanuel Macron miért Belfortban hangoztatta, hogy elhozza majd az új francia nukleáris reneszánsz korát – és hogy az ott elhangzó ígéretei mindezt hogyan és miért nem támasztják alá.
Egy hónapja azt is megírtuk, hogy a zömmel a Rhone és a Garonne partjára épített francia atomerőművek – a folyók vizének túlmelegedése és alacsony vízállása miatti – leállása, és a franciaországi áramellátás gerincét adó atomerőmű-flotta több mint felének "letérdelése" valójában miért nem csupán francia probléma, miért hasonló ez a paksi atomerőmű dunai problémájához, illetve miért baj az, hogy az atomipar építési és engedélyezési protokollja az éghajlat- és klímaváltozási modelleket nem építi be a számításaiba.
A francia atomenergia-szektornak azonban ennél is jóval mélyebb és összetettebb a problémája. Olyan, amely önmagában nemcsak azt teszi kétségessé, hogy az 56 működési engedéllyel rendelkező egységből a jelenleg áramot a hálózatra nem termelő 32 reaktor közül a tél beálltáig – vagy akár jövő februárig – hány blokk is állhat majd vissza a termelésbe, hanem azt is, hogy valaha is erre a "teljes fegyverzetbe állásra" sor kerülhet-e még.
Bajban az arzenál
A hivatalos iparági adatokat is közlő Nukleáris Világszövetség (WNA) honlapján elérhető információk szerint 2022. augusztus végén 32 blokk volt offline, nem áramtermelő állapotban Franciaországban: 14 javításon, illetve "korróziós problémák kivizsgálásán" volt, 18 pedig "rutin karbantartás" alatt állt.
Ahogyan korábban is írtuk: a francia nemzeti önmeghatározás és globális nagyság egyik sarokpontja a francia nukleáris arzenál, és ebben beletartozik a hadászati és az energetikai célú atomtechnológia is. A ma működő francia áramtermelő atomerőműveket a hetvenes és a kilencvenes évek vége között építették és üzemelték be. A rendszerről ugyan a magyarországihoz hasonlóan az a hír járta, hogy az olcsó áram letéteményese, de ezt 2012-ben egy állami számvevőszéki vizsgálat már cáfolta.
A francia atomerőművek nemhogy olcsón nem termelik az áramot, de a struktúrának a fenntartása is elképzelhetetlen már a folyamatos állami támogatás nélkül. Ez legutóbb ott vált világossá, amikor idén júliusban az államnak meg kellett vennie az EdF (Électricité de France) nem állami részvényhányadát, hogy a céget ne vigye csődbe az általa cipelt 65 milliárd eurós veszteség. A 2005-ben 33 eurós árfolyam bevezetett papírokat az állam 11,86 euróért vásárolta vissza – miközben az már kevesebb, mint 9 euróért forgott a piacon.
Mindez annak is következménye, hogy a francia nukleáris blokkok öregednek, a cseréjükre pedig nem látszik megoldás – leginkább azért, mert ez a technológia ebben a volumenben kifejezhetetlenül drága. Ráadásul a francia atomiparban jelentős a szakemberhiány is. A szakmai és humán deficit belföldi kezelhetőségét az pedig csak még nehezebbé teheti, hogy az EdF jelezte: építene többek közt Csehországban, Indiában, Lengyelországban és Szlovéniában is. Sőt akár egy újabb brit kalandot is bevállalna – miközben a Hinkley Point C építkezés (sok más probléma mellett) éppen azt tette nyilvánvalóvá, hogy az EdF-nek korlátozott a mérnöki és építési kapacitása.
Már rég nem zsinórtermelés
A termelési méretet nézve Franciaország 2020-ban elveszítette a második helyét a világban, és Kína mögé szorult. Ennél sokkal rosszabb, hogy – ahogy a külön Franciaországról szóló fejezetet (France Focus 82-95. oldal) is tartalmazó WNISR 2021-es évkönyvében olvasható: az év majdnem felében, 169 napon keresztül 20 vagy több blokk állt (egy évvel korábban ez a 46 százalék csak 29 volt), ám 335 napra már az volt mondható, hogy legalább 10 blokk állt. Az év bármelyik napjára pedig az, hogy legalább 6,7 GW kiesett a termelésből - vagyis gyakorlatilag hat blokk nulla termelési kapacitással volt jelen a rendszerben.
Ez akkor is sok, ha az EdF - a paksi atomerőműhöz hasonlóan - rendre „tervezett” leállásokról és karbantartásról számolt be a nyilvánosságnak, pláne, hogy a nem tervezett kiesések is 1,3 és 175 nap közötti időt raboltak el a blokkok termeléséből, és a további elérhetetlenségek is 44 százalékos növekedést mutattak a várható kiesési időtartamhoz képest. A romló adatok még szemléletesebbek az éves termelési adatokat összevetve. A francia nukleáris áramtermelés 2005-ben érte el a csúcsát (431,2 TWh), ám 2020-ban már csak 335 TWh volt a "termés", ami még az előző évhez képest is 11,6 százalékos csökkenést jelentett. És Franciaországban a 2020-as éves termelési eredmény már zsinórban az ötödik év volt 400 TWh alatt. 2021-ben a hivatalos statisztika szerint ez a mennyiség alig haladta meg a 379 TWh-t
Áprilisban, amikor Macron még az újabb elnökségéért kampányolt, az EdF az idei évre érvényesnek tekintett áramtermelési várakozásait 295-315 TWh-ra csökkentette, majd azt is bejelentette, hogy 2023-ban sem az addig prognosztizált 340-370 TWh-ról volna érdemes beszélnie, és 300-330 TWh-ra vitték le a célszámokat. Az idei termelési számokon viszont a 32 álló reaktor valószínűleg tovább fog faragni.
Az öregedés nem egy szám
Nem sok jót ígér, hogy a legfiatalabb francia atomreaktor is több mint 32 éves (az 1450 MW teljesítményre képes Civaux 2 1999 decemberében lépett a hálózatra), az 56 francia reaktor átlagéletkora pedig már elérte a 37 évet is. Bár a ma épülő nukleáris reaktorokat már 60 év működésre tervezik, de Franciaországban az alapos, tízévenkénti ellenőrzési kötelezvény és nagygenerál mellett is eredetileg csak negyvenre épültek.
A legidősebb francia reaktor, a svájci határ közelében működő Bugey atomerőműnek négy aktív blokkja van, és ezek már e 40 évet is jócskán megfejelték. És bár 2016-ban a most leköszönő Jean-Bernard Levy, az EdF elnöke ugyan örömmel jelentette be, hogy a francia állam hozzájárult az atomerőművek modernizálásához, de azt, hogy a 40 év működésre tervezett nukleáris flottát ötven (vagy hatvan) évre átállítani mennyire nem csupán egy szám felülírása, éppen a Bugey idei példája szemlélteti.
A blokkonként 900 MW teljesítményű erőmű 3-as egysége idén februárban túlmelegedés miatt leesett a hálózatról, majd kiderült, hogy mind a négy blokkot érintő sérülést kell orvosolni, ha termelőként állva akar maradni – és e hibák kijavítására augusztusban már felszólítást kapott a francia nukleáris biztonsági hatóságtól (ANS). Eközben csak azért nem kellett augusztus elején letekerni a négyblokkos rendszert, mert az ANS kiadott egy mentesítő határozatot, így szeptember 11-ig az erőműből a jogszabályok által megengedettnél melegebb vizet is vissza lehet engedni a Rhone-ba - a lényeg, hogy az erőmű termeljen.
A Burgey 2 és Burgey 3 több mint 44 éve üzemel, a francia atomerőművek átlagéletkora 37 év. Mit várna el egy hasonló korú autóflottától?
- kérdezett vissza a francia atomerőművek aktuális helyzetére vonatkozó kérdésünkre Mycle Schneider nukleáris iparági szakértője. A WNISR évkönyvek német főszerkesztője szerint azonban további tételek is hozzáadódnak az eddig felgyülemlett problémahalmazhoz:
- A francia atomflotta teljesítménye ugyan évek óta romlik, de eddig 2022 volt az elmúlt évtizedek legrosszabb éve. Augusztus közepén előfordult, hogy csupán 26 GW nukleáris termelési kapacitás működött, ami a beépítettnek (61 370 MW) mindössze 42 százaléka.
- A francia villamosenergia-rendszerben lévő 4 GW gáz ellenére Franciaország idén az év nagy részében nettó áramimportőr volt, melynek a nagy részét Németországból szerezte be. Ennél fogva a problémát az jelenti majd, hogy a németek vajon meddig és mennyivel tudják növelni a Franciaországnak nyújtott segítséget.
- Különösen problémásnak tűnik a téli hónapokra jellemző alacsony szintű rendelkezésre állás, mivel a hőérzékenység Franciaországban 1 Celsius-fokos hőmérséklet-csökkenés esetén plusz 2,4 GW kapacitásigényként jelentkezik a rendszerben.
- A "korróziós történet" nem biztos, hogy megoldható. A probléma ugyanis, amit először a négy legfiatalabb reaktor biztonsági befecskendező rendszerében azonosítottak, a zóna nélkülözhetetlen hűtőrendszerében van, amit így "nem lehet csak úgy szerelni, hegeszteni" vagy ott alkatrészt cserélni. A vizsgálatok ráadásul összesen 14 reaktorblokk leállításához vezettek, és egy olyan, a teljes flottára kiterjedő ellenőrzési program lefuttatásához, aminek a végrehajtására az EdF-nek a saját közlése szerint is két évre van szüksége.
- De az is gond lesz, hogy miközben a javítások eleve igen bonyolultak és körülményesek, az alkatrészgyártók is, a hegesztők is kevesen vannak, és leterheltek. E humán feszültséghez adódik, hogy az iparági szakszervezetek nyomására csökkentették egyes atomerőművek teljesítményét, mert az érdekképviseletek így tiltakoztak a kormány EdF-re vonatkozó szerkezetátalakítási tervei ellen.
Nehéz ezek ismeretében azt nem szó szerint venni – ahogyan a cikkünk elején hivatkozott miniszter mondta –, hogy "az EdF elkötelezett" a nem termelő reaktorai újraindítása mellett. Ez azonban nem azt jelenti, hogy végül ne mondhatnák majd azt: nem rajtuk múlt, hogy az attrakció nem sikerült.
