0 %
0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Hőszivattyúgyár építésével egyértelműsíti a szándékait a Daikin

Új hőszivattyúgyárat épít - 300 millió eurós beruházással - a Daikin Europe. A hűtő-fűtő technológiák egyik zászlóshajójának tartott japán vállalatnak Lengyelországban terjeszkedik, ahol ez lesz az első ilyen gyártó telephelye. A 2 év múlva már termelő gyárral is jelezni szeretnék: mostantól kiemelt fontosságú régiónak tekintik Közép-Európát.

2022. július 24. vasárnap, 12:10

A Daikin Europe N.V. bejelentette, hogy 300 millió eurós beruházással új gyárat létesít a lengyelországi Lódzban. Az új üzem egyúttal a Daikin első gyártó telephelye lesz Lengyelországban. Az új gyárban 2024 júliusától lakossági használatú hőszivattyúk készülnek majd. A Belgiumban, Csehországban és Németországban már jelenleg is működő létesítmények mellett ez lesz a vállalat negyedik gyáregysége.

A Daikin Europe tavaly jelentette be „Fusion 25” elnevezésű stratégiai tervét, amely során 840 millió eurót fordít a K+F, a gyártás és az értékesítés mellett a meglévő gyárakkal kapcsolatos új fejlesztésekre. Ehhez adódik hozzá a most bejelentett 300 millió eurós beruházás, így 2025-ig a Daikin Europe beruházásainak teljes összege több mint 1,2 milliárd eurót tesz majd ki.

A Daikin kiemelt fontosságú régiónak tekinti Európát a hőszivattyús fűtési üzletág FUSION 25 terv keretében történő bővítése szempontjából. Toshitaka Tsubouchi, a Daikin Europe elnöke a következőket nyilatkozta:

Ez a gyár lesz a Daikin Europe csoporton belül a legnagyobb kapacitású üzem az itt készülő hőszivattyúk fűtési teljesítménye alapján. A mostani lengyelországi beruházásunk célja, hogy minden nagyobb országban első számú piaci szereplővé váljunk.

Lengyelországban jelentős számú képzett munkavállaló áll rendelkezésre, az új gyár pedig 2025-re 1000 embert kíván foglalkoztatni. A Daikin az új termelőüzemmel 2025-re a jelenlegi hőszivattyú-mennyiség négyszeresét szeretné előállítani, és mint Hiromitsu Iwasaki, a Daikin Europe alelnöke hozzátette: olyan termelési rendszert hoznak létre, amely kellően stabil egy rohamléptekben növekvő piac ellátásához.

Az innovatív és energiahatékony légkondicionáló berendezésekkel foglalkozó vállalatnál úgy készülnek, hogy a lódzi gyár kapacitását a helyi piac igényei szerint fogják tudni alakítani.

Szabó István M.
Szabó István M.

Ez is érdekelhet