BUX 131406.00 -0,22 %
OTP 41130 0,07 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Másfél év után kap új amerikai nagykövetet Budapest

A Fehér Ház péntek esti közleményben tudatta, hogy az elnök David Pressmant jelöli a budapesti nagyköveti posztra.

2022. május 14. szombat, 12:25

Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

David Pressman 45 éves diplomata, nemzetközileg is jegyezett peres ügyvéd, aki korábban közvetlenül dolgozott a kabinet három tagjának is két amerikai elnök alatt, főként nemzetbiztonsági, illetve bűnüldözési területen.

A New York-i Egyetemen végzett jogász, aki jelenleg a Jenner & Block New York-i ügyvédi iroda partnere, s aki számos ponton kötődik az amerikai Demokrata Párthoz. De hollywoodi hírességekhez is, korábban volt George és Amal Clooney alapítványának alapító ügyvezető igazgatója is.

Pressman emberjogi tanácsadóként dolgozott Madeleine Albright korábbi külügyminiszter mellett, majd szerepet kapott a belbiztonsági minisztérium felsővezetésében; Barack Obama elnöksége alatt, 2014 és 2017 között az ENSz-ben volt nagykövet, e posztjáról Donald Trump beiktatásának napján távozott.

A Magyar Nemzet fontosnak tartotta kiemelni vele kapcsolatban, hogy a jogász megfélemlítéssel vádolta Trumpot annak az alezredesnek, Alexander Vindmannek az ügyvédeként, aki a nemzetbiztonsági tanács Európáért felelős igazgatójaként szembeszállt a republikánus elnökkel, ezért menesztették. Vindman az ukrajnai kérdésben tett vallomását felhasználták a Trump elleni közjogi felelősségre vonási eljárás, az impeachment során, amellyel ugyanakkor a demokrata oldal nem tudta megbuktatni Trumpot.

Az amerikai nagyköveti poszt Budapesten másfél éve üres. Pressman elődje, David Cornstein még 2020 szeptemberében mondott le.

Szabó István M.
Szabó István M.

Ez is érdekelhet