BUX 133872.25 -0,69 %
OTP 41610 0,51 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Új szankciókról döntenek a világ vezetői csütörtökön Oroszországgal szemben

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videókapcsolaton keresztül vesz részt a csütörtöki rendkívüli NATO-csúcstalálkozón - jelentette be az Unian hírügynökségnek Szerhij Nyikiforov elnöki szóvivő.

2022. március 23. szerda, 09:10

Egy éjjeli videóüzenetében az ukrán elnök az Oroszországgal folytatott béketárgyalásokról is beszélt. Úgy fogalmazott: „nagyon nehéz, néha botrányos, de lépésről lépésre haladunk előre”.

Csütörtökön Brüsszelben a NATO, valamint a G7-ek és az Európai Unió csúcstalálkozóján a nyugati szövetségesek „új szankciókat fognak bejelenteni Oroszország ellen”, és megerősítik a már érvényben lévőket - jelentette be az MTI szerint Jake Sullivan, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója.

Ez Európai Unió vezetői március 24-25-ei csúcstalálkozójukon tárgyalnak az Európai Bizottság gázpiaci javaslatáról is, amelynek az lenne a célja, hogy menedzselhetővé tegye Európa kiszolgáltatottságát az Oroszországból érkező gázimportnak. A terv egyik lényeges eleme, hogy a tagországoknak minden év november 1-jéig legalább 90 százalékig fel kell tölteniük a föld alatti gáztárolóikat arra az esetre, ha elakadna a vezetékes gázellátás - erről bővebben itt olvashat.

Az orosz-ukrán
háborúval
kapcsolatos fejleményeket ezen
a linken követheti
.

Domokos Erika
Domokos Erika

Ez is érdekelhet