BUX 132046.37 0,27 %
OTP 41080 -0,05 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Biden Putyinnak: súlyos következményei lesznek Ukrajna lerohanásának

Szombaton egy órán egyeztetett telefonon Joe Biden amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök. A Fehér Ház közleménye szerint Biden világossá tette Putyin számára, hogy ha Putyin inváziót indít, az USA és szövetségesei ellentmondást nem tűrő választ fognak adni, és Moszkvának súlyos következményekkel kell szembenéznie - írja a 444.hu.

2022. február 12. szombat, 20:39

A közlemény szerint Biden azt mondta, az USA továbbra is nyitott a diplomáciai megoldásra, „egyenlően fel vannak készülve” más forgatókönyvekre is.

Putyin Emmanuel Macron francia elnökkel is telefonált szombaton, a Kreml „részletes véleménycsereként” írta le az egyeztetést. A megbeszélés során mindketten jelezték, hogy szeretnék folytatni a párbeszédet - áll a portál cikkében.

A párizsi elnöki hivatal tájékoztatása szerint Macron arra figyelmeztette Putyint, hogy az őszinte párbeszéd összeegyeztethetetlen a katonai eszkalációval az ukrán határon.

A Kreml azt közölte, hogy az orosz elnök „provokatív spekulációnak” nevezte az inváziót illető vádakat. Párizs is megjegyzi, hogy a telefonbeszélgetés során Putyin semmi olyasmit nem mondott, ami arra utalna, hogy Ukrajna megtámadására készül.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Anthony Blinken amerikai külügyminiszter körülbelül 35 percet beszéltek telefonon. Az egyeztetés után Lavrov azt mondta, szerinte az Egyesült Államok konfliktust akar kiprovokálni az Ukrajna közelgő orosz inváziójáról szóló híresztelésekkel. Blinken ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy a diplomácia útja továbbra is nyitva áll Oroszország előtt az ukrajnai konfliktus elkerülése érdekében, ugyanakkor Moszkva részéről szükség lenne a feszültség csökkentésére. Az amerikai külügyminiszter jelezte, hogy ha Oroszország megindítaná csapatait Ukrajna ellen, az „határozott, kemény és egységes transzatlanti választ eredményezne”.

Ukrajna elhagyására kéri polgárait az USA, Nagy-Britannia, Norvégia és Dánia is. A dán KLM légitársaság azonnali hatállyal törölte ukrajnai járatait, és nem is fogja használni az ukrán légteret.

Törökország arra kéri az állampolgárokat, hogy ha nem feltétlenül szükséges, ne utazzanak Ukrajnába, Irán kijevi nagykövetsége pedig azt kéri az országban tartózkodó irániaktól, hogy maradjanak nyugodtak, és készüljenek fel egy esetleges vészhelyzetre, valamint maradjanak kapcsolatban a nagykövetséggel.

Kuvait, Szaúd-Arábia, Jordánia, az Egyesült Arab Emírségek, Litvánia, Irak és Izrael is arra kéri az állampolgárait, hogy távozzanak az országból, amíg lehet.

Az USA szombaton evakuálta a kijevi nagykövetség munkatársainak jelentős részét.

Szepesi Anita
Szepesi Anita

Ez is érdekelhet