BUX 133710.40 0,03 %
OTP 40370 -0,98 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Pfizer: a legkisebbeknek sem elég két adag vakcina

Valószínűleg a 2–5 éveseknek is három oltásból áll majd az alapimmunizálás, az pedig már biztos, hogy a Pfizer vakcinája ugyanolyan biztonságos számukra, mint a nagyobbaknak és a felnőtteknek - írja a USA Today hírére hivatkozva az Infostart.

2022. január 7. péntek, 16:08

Fotó: MTI Fotó / Mándi Emese
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!

A 2–5 évesek korosztályában nem váltotta ki azt az immunválaszt a vakcina, mint amit a nagyobb gyermekek, illetve a felnőttek esetében tapasztaltak a Pfizer kutatói a klinikai kísérletek idején. A cég azt reméli, a második oltás után nyolc héttel beadott harmadik adag vakcina rendezi majd ezt a helyzetet - áll a portál szemléjében.

A klinikai kísérletek eredményei így csak március végén vagy április elején állnak majd csak rendelkezésre, ennyi idő szükséges ahhoz, hogy a kísérletben részt vevő gyerekek megkaphassák a harmadik adagot, és ki tudják értékelni az annak nyomán kialakuló immunválaszt is.

Az oltás a legkisebbek számára is ugyanolyan biztonságos, mint a nagyobbak és a felnőttek esetében - jelentette ki Alejandra Gurtman, a Pfizer vakcinakutatásért és fejlesztésért felelős alelnöke.

A fiatalabb gyerekek 3 mikrogrammos adagot kaptak ugyanabból az oltóanyagból, amelyet felnőtteknek és serdülőknek 30 mikrogrammos, 5–12 év közötti gyermekeknek pedig 10 mikrogrammos adagban adtak. A 6 hónapos és 2 éves kor közötti gyermekek megfelelő immunválaszt adtak a 3 mikrogrammos dózisra, mondta Gurtman.
Szepesi Anita
Szepesi Anita

Ez is érdekelhet