BUX 133372.63 -0,25 %
OTP 40330 -0,1 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Putyin újabb erős kijelentéssel revolverezte az ukránokat

Vlagyimir Putyin orosz államfő oroszfóbiával vádolta az ukrán vezetést, és szavai nem hagytak kétséget a felől, hogy ha úgy látja, hogy az orosz ajkú ukránokat veszély fenyegeti, akkor Oroszország meg fogja védeni őket, akár ukrán életek árán is.

2021. december 10. péntek, 13:01

Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!

Vlagyimir Putyin orosz államfő azt mondta, hogy az ukrán hadsereg és a délkelet-ukrajnai oroszbarát szeparatisták katonai konfliktusa "úgy néz ki, mint egy népirtás" - tudósított a Moscow Times. Nem először ad hangot ennek a véleményének, 2015-ben és 2019-ben már ugyanezt a helyzetelemzést fogalmazta meg.

Más megvilágításba helyezi azonban az erős kijelentést, hogy az ukrán határ melletti jelentős orosz katonai csapatösszevonások miatt nyugati szakértők úgy vélik, hogy az orosz hadsereg a tél végén lerohanhatja Ukrajnát. Ehhez persze kéne valami konkrét indok, és a veszélyben lévő orosz ajkú ukránok megvédésénél jobbat el sem lehet képzelni.

Putyin arra az időpontra időzítette megjegyzését, amikor Joe Biden amerikai elnök tájékoztatta ukrán kollégáját, Volodimir Zelenszkijt az orosz államfővel néhány nappal korábban tartott videokonferenciás csúcstalálkozóján elhangzottakról.

A Kreml ura pontosan úgy fogalmazott egy elnöki értekezleten, hogy az oroszfóbia az első lépés a népirtás felé, és mindenki tudja mi folyik Donbaszban - utalt a konfliktuszónára, hozzátéve, hogy ami ott történik az pont úgy néz ki, mint egy népirtás.

Ukrajna legtöbb polgára beszél ukránul és oroszul is, bár a déli és a keleti régiókban főként orosz ajkúak laknak, ahogy a középső országrészben is sokan élnek közülük. Ők barátságosabb érzelmeket ápolnak Oroszország irányában. Az ukrán hadsereg és az orosz támogatást élvező szeparatisták dombaszi konfliktusa eddig 13 ezer ember életét követelte.

Komócsin Sándor
Komócsin Sándor

Ez is érdekelhet