BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kopogtat a kötelező oltás a szomszédban

Szerbiában egymást érik a szakértői javaslatok arra, hogy legalább az egészségügyben és az oktatásban tegyék kötelezővé a koronavírus-oltást. Olaszországban a hasonló intézkedés miatt perek indultak.

2021. július 14. szerda, 06:20

Szerbiában a közszférában dolgozók számára kötelezővé kellene tenni a koronavírus elleni oltást – mondta Tatjana Adzic Vukicevic, a batajnicai Covid-kórház igazgatója, erről a 021.rs cikke szerint, amit a vajdasági Szabad Magyar Szó szemlézett. A szakember arra kérte a köztársasági a stáb tagjait, hogy mérlegeljék javaslatát.

„Mindenképpen kötelezővé kell tenni a közszférában dolgozók oltását, tehát az egészségügyi és tanügyi dolgozókat, illetve a posta, és a bankok alkalmazottait be kell oltani. Itt szeretném felhívni a fiatalok figyelmét is arra, hogy oltassák be magukat, mert vakcina nélkül nem folytatható az iskola, vagy az egyetem. Talán most már mindenki rájött, hogy a vírus, illetve különböző variánsai nem tűnnek el, és először azokhoz találják majd meg az utat, akik nincsenek beoltva” – mondta a szakember.

Nem a batajnicai Covid-kórház igazgatója az első, aki a közszférában dolgozók kötelező oltását szorgalmazza, korábban többen is érveltek már e mellett. Olaszországban nemrég tették kötelezővé az egészségügyi dolgozóknak az oltást, a törvényt áprilisban fogadták el, de többen nem voltak hajlandók beoltatni magukat. Mintegy háromszáz egészségügyi dolgozó indított pert az állam ellen, az első tárgyalást július 14-én tartják.

Az európai országok közül Görögország is tervezi az egészségügyi dolgozók kötelező oltását, Franciaországban pedig hétfőn Emmanuel Macron elnök jelentette be, hogy a koronavírus delta variánsának gyorsuló terjedése miatt szigorításokat vezetnek be, és kötelezővé teszik az oltást az egészségügyi dolgozók számára.

Barabás János T.
Barabás János T.

Ez is érdekelhet