BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Belgrád lejtőre került

A szerb fővárosban ismét emelkedni kezdett a fertőzöttek száma, ezért az ottani válságstáb népszerű járványügyi szakértője mindenkit sürgetett, hogy oltassa be magát. Akik nem teszik ezt, azok ne járjanak rendezvényekre - tanácsolta.

2021. július 3. szombat, 07:40

Nincs információja arról, hogy Szerbiában megjelent volna a koronavírus delta variánsa, de ez csak idő kérdése - mondta Predrag Kon epidemiológus, a köztársasági válságstáb tagja a vajdasági Szabad Magyar Szó tudósítása szerint. Kon az RTS műsorában arra szólította fel azokat a polgárokat, akik nem oltatták be magukat, hogy ne vegyenek részt tömegrendezvényeken, valamint arra kérte a fiatalabbakat, hogy jelentkezzenek az oltásra.

„Még nem vagyunk biztonságban, nem mondhatjuk, hogy visszatért minden a rendes kerékvágásba. Ez főleg Belgrádra vonatkozik, ahol ismét kissé nő, vagy stagnál az új fertőzöttek száma” – mondta többek között Kon, aki a vírus delta variánsáról azt mondta, hogy 40-60 százalékkal gyorsabban terjed a korábbi változatnál.

„A vírus elsődleges változatánál egy fertőzött átlagosan három másik egészséges embert fertőzött meg, a delta variánsnál ez a szám öt, ezért szükséges az oltást minél nagyobb számban felvenni, hogy meggátoljuk a gyors terjedést." Az elmúlt másfél évben egyfajta járványügyekben illetékes tévésztárrá emelkedett szakértő szerinta vakcina a vírus minden variánsától megvéd.

Barabás János T.
Barabás János T.

Ez is érdekelhet