„A tudomány feletti kontrollt már régen átvette az ideológia, ez azonban különösen nehezíti a cigaretta alternatíváival kapcsolatos ártalomcsökkentés globális megértését és elfogadását. A helyzeten nem segít az sem, hogy az amerikai kutatóegyetemek számára nem biztosít elegendő támogatást a szövetségi kormány az Országos Egészségügyi Intézeteken (NIH) keresztül, amelynek eredményképp a kutatóintézetek kénytelenek fontossági sorrendet felállítani. Az említett sorrendben azonban az égés és füst nélküli nikotinbeviteli technológiák szinte egyáltalán nem, vagy kizárólag negatív olvasatban szerepelhetnek.” – mondta el Brad Rodu, a Kentucky állambeli Louisville-i Orvostudományi Egyetem professzora. A kutatóintézetek nagyrésze alapvetően konzervatív, így a legtöbben kevésbé nyitottak az ártalomcsökkentést célzó nikotin tartalmú eszközöknek a teljes terápiás spektrumba történő beemelésére - tette hozzá.
Az igazi kárt a füstmentes technológiákat támadó nemzetközi
szervezetek okozzák azáltal, hogy nem biztosítanak megfelelő mennyiségű
és minőségű információt a felnőtt dohányzók számára a füstmentes
alternatívákkal kapcsolatban, akik pedig emiatt nincsenek tisztában
azzal, hogy ezek a technológiák hol helyezkednek el a dohányzással
kapcsolatos ártalomcsökkentés teljes spektrumán - erről már Konstantinos Farsalinos görög szív- és érrendszeri specialista, a
görögországi Patras Egyetem és a Közegészségügyi
Egyetem vezető kutatója beszélt.
Lengyelországban is akadozik a tájékoztatás
"Jelenleg Lengyelországban körülbelül 8 millió ember szív cigarettát és
ezek nagyon kis része, csupán 1 millió fő váltott valamilyen égés és
füst nélkül működő alternatívára. Ebben közrejátszik az is, hogy a
helyi egészségügyi szervezetek meglehetősen konzervatív nézőpontja
szerint a dohányosok vagy leszoknak, vagy vállalják a következményeket" - mondta Miroslaw Dworniczak lengyel professzor.
Sarah Salim-Sartoni egészségügyi pszichológus éppen ezért az edukációt nevezte meg az ártalomcsökkentésért folytatott küzdelem kulcsfontosságú és hatékony eszközeként, hiszen valós információ hiányában (illetve a dezinformálás következtében) a fogyasztók nem rendelkeznek elengedő tudással a füstmentes technológiákkal kapcsolatban, amelyeknek így kevesebb esélyük van arra is, hogy felvegyék a versenyt a cigarettával szemben.
Elengedhetetlen, hogy az alternatív, füstmentes termékek szélesebb
körben is elérhetővé váljanak, mivel a cigarettáról ezen kevésbé káros
alternatívákra való átszokással hosszú távon akár több millió
megbetegedés és haláleset is megelőzhető lenne - közölte Derek Yach egészségügyi szakértő és dohányzás ellenes aktivista.
Kiemelten fontos lenne, hogy felszámolják a hagyományos dohánytermékek értékesítését, továbbá, a vállalatok tegyenek lépéseket, hogy korlátozzák a fiatalok hozzáférési lehetőségeit az alternatív technológiákhoz - tette hozzá.
