BUX 133168.50 -0,53 %
OTP 41730 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Büntetőeljárás alá vonták az Ikeát Franciaországban

Büntetőeljárás indult az Ikea svéd cég és korábbi menedzserei ellen a franciaországi Versailles-ban, mert állítólag éveken át kémkedtek a vállalat munkatársai után - idézi a hírt az atv.hu.

2021. március 22. hétfő, 18:36

A világ legnagyobb bútoreladójának egykori vezetői tíz évig terjedő börtönbüntetésre számíthatnak, ha elítélik őket. Az Ikeát pedig 3,75 millió euró (1,38 milliárd forint) pénzbírságra ítélhetik - olvasható a portálon.

A francia nyomozók szerint a svéd cég 2009 óta egy illegális "kémkedési rendszert" épített ki Franciaországban, hogy bizalmas információkhoz jusson több száz munkavállalójáról és vállalathoz jelentkezőkről.

A vádirat szerint a céget illegális adatgyűjtéssel, a szakmai titoktartásra vonatkozó szabályok megsértésével és a bűncselekmények eltussolásával gyanúsítják. A vádlottak tagadják az ellenük felhozott vádakat.

Az ügyészség verziója szerint a vádlottak magánnyomozókat foglalkoztattak évente több százezer euró összegekért. A vádlottak padján ül az egykori menedzserek mellett négy volt rendőr is, akik állítólag bizalmas adatokat, így például büntetett előéletre vonatkozó információkat szereztek meg és adtak tovább a cég dolgozóiról és az egyes jelentkezőkről.

A botrányra 2021-ben derített fényt a Canard Enchainé szatírikus francia lap és a Mediapart hírportál.

K. Gergely Kiss
K. Gergely Kiss

Ez is érdekelhet