BUX 130632.44 -0,63 %
OTP 39900 -2,92 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Alakul az új amerikai kormány

Joe Biden megválasztott amerikai elnök várhatóan kedden mutatja be, kiket szemelt ki a kormányzati kulcspozíciókra, de az amerikai sajtóban már hétfőn is több értesülés jelent meg a kinevezéseket illetően - írja a 444.

2020. november 23. hétfő, 20:29

A New York Times szerint Biden Alejandro Mayorkas kubai-amerikai ügyvédet nevezné ki nemzetbiztonsági miniszternek, ezzel Mayorkas lenne az első latin-amerikai származású ember ezen a poszton. Mayorkas egyébként miniszterhelyettes volt ugyanennél a tárcánál Obama második elnöksége idején, amikor Biden alelnök volt.

Szintén az Obama-adminisztárcióban dolgozott Avril Haines, akit Biden a New York Times szerint a hírszerzés vezetőjének szemelt ki. Haines Obama nemzetbiztonsági tanácsadójának helyettese volt, előtte pedig a CIA igazgatóhelyettese. Ha a New York Times értesülései helyesek, akkor Haines lesz az amerikai hírszerzés első női vezetője.

John Kerry, az Obama-kormányzat külügyminisztere pedig klímavédelmi ügyekért felelős különmegbízott lenne - olvasható a portálon.

A külügyminiszteri poszt várományosa Antony Blinken, aki elkötelezett híve az emberi jogoknak, így vélhetően nem lesz a magyar kormány barátja.

Szász Péter
Szász Péter

Ez is érdekelhet