Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Vajon az Azerbajdzsán és Örményország között orosz közvetítéssel létrejött tűzszünet Moszkva győzelmét jelenti-e? - teszi fel a kérdést Mark Galeotti politológus professzor, a volt szovjet térség szakértője. Ha válasz igen lenne, akkor nem kellene feltenni a költőinek szánt kérdést, mert a hathetes háborút lezáró - vagy legalábbis felfüggesztő - fegyvernyugvás magától értetődően az orosz vezetés sikere lenne, amely többször felszólította a feleket a háború befejezésére, ám eddig hiába.
A megállapodás gyakorlatilag érvényben hagyja azokat a területi nyereségeket, amelyeket az azeri hadsereg az elmúlt hetekben elért. Az örményeknek vissza kellett vonulniuk a Hegyi-Karabah (Nagorno-Karabakh) körüli térségből és a stratégiai fontosságú lacini régióból, amelyen keresztül a Azerbajdzsánban lévő, elszigetelt, örmények lakta régiót és Örményországot összekötő út vezet. Az úgynevezett lacini korridor, amely köldökzsinórként funkcionál, nyitva marad. Ezt közel kétezer orosz békefenntartó katona garantálja.
Örvényországban érhetően nagy elégedetlenség fogadta a hírt, mivel gyakorlatilag rögzíti a katonai vereség nyomán kialakult helyzetet, miközben Ihlam Alijev azerbajdzsáni elnök joggal kürtölhette világgá, hogy az örmények kapituláltak az azeri erők előtt. Mit hozott azonban mindez Moszkvának, amely évszázadok óta érdekszférájának tekinti a Kaukázusnak ezt a térségét?
Egyre kínosabb
Az instabilitás és a Kreml látható vonakodása attól, hogy rendet tegyen a konfliktusban, a hetek múltával egyre kínosabbá vált. Különösen azért, mert Örményországot saját területén is támadás érte, márpedig az ország tagja annak az Oroszország vezette katonai szövetségnek, amely a biztonságát hivatott garantálni.
Még kínosabb volt azonban ennél, hogy Törökország a muszlim közösségre hivatkozva jelentős támogatást nyújtott Azerbajdzsánnak, drónokat bocsátott a rendelkezésére, F-16-os harci repülőgépeket telepített az azeri Gandzsa repülőterére, amivel távol tartotta a harcoktól az örmény légierőt és meg nem erősített hírek szerint Szíriában edződött zsoldosokat is küldött szövetségesének. Ezzel egyértelmű kihívást intézett az orosz regionális hegemóniával szemben.
Győzelemnek látszó vereség
Végül is mit ért el Oroszország, amely papíron a régió hegemón hatalma. Örményország, amely az orosz szövetségre építette biztonságát, kénytelen volt elfogadni a vereséget. Vannak akik szerint Putyin célja a "liberálisnak" minősülő jereváni vezetés pozíciójának aláásása volt, ám az örményeknél olyan nemzeti ügy Hegyi-Karabah, hogy nincs olyan politikus vagy politikai erő, aki jelenleg az örmények védelmezőjét látná Oroszországban.
Azerbajdzsán győzött, amit a tűzszünettel, amely elért pozícióikban hagyta az azeri csapatokat, az oroszok elismertek. Valójában azonban Törökország ért el igazi sikert azzal, hogy komoly befolyásra tett szert a térségben. Alijev a fegyvernyugvás bejelentésekor Putyinról semleges hangon beszélt, miközben "testvérének", Recep Tayyip Erdoganak meleg szavakkal mondott köszönetet.
Hanyatlás
Oroszország a békefenntartó szerepét játszhatja a jövőben a két ország között, ám ez nem tervezett többletköltséggel terheli meg az orosz hadsereg büdzséjét, és úgy kell mélyebben beavatkoznia a helyi ügyekbe, hogy ezzel nem erősíti regionális hatalmi súlyát, hanem csak igyekszik megakadályozni a gyengülését. A dolog Közép-Ázsiára emlékeztet, ahol óriási gazdasági erejére támaszkodva Kína szorítja vissza Oroszországot.
A Moscow Times cikkírója szerint amit Putyin részéről látunk, az sem nem határozott diplomáciai manőverezés, sem nem egy magabiztos hatalom hegemón befolyásának gyakorlása. A hanyatlás menedzselését látjuk, az orosz vezetés vonakodik belefolyni az azeri-örmény konfliktusba, igyekszik elhárítani a károkat, de szövetségeseinek csalódást okoz, ellenfeleit pedig nem rettenti el attól, hogy tovább folytassák előrenyomulásukat. A fegyverek legalább hallgatnak - kérdés, hogy meddig.
