Lesley Nagybanyai (kiejtése: Lezli Nadzsbani) magyar származású amerikai állampolgár az egyik középnyugati államban él az Egyesült Államokban. Korábban egy atomerőműben dolgozott nukleáris mérnökeként, azonban valamelyik gazdasági válságban, már a fene sem emlékszik rá, melyikben - talán már az internetlufi kipukkadásakor vagy csak a Lehman Brothers csődje után -, elvesztette az állását. Mivel elmúlt 50 éves, ezután már csak egy autószerelő műhelyben tudott elhelyezkedni.
Nagybanyait nem érdekli a politika, de úgy gondolja, hogy el kell mennie szavazni a választásokon. A fene sem tudja, miért. Talán csak kötelességtudatból, talán hogy megmutassa, neki is van véleménye. Így történt ez 2020. november 3-án is. Az elnökválasztást megelőző hétvégén kedvenc szórakozásának hódolt, fogta gépkarabélyát, és felkereste a lakóhelye közelében lévő lőteret, ahol szitává lőtt néhány céltáblát.
Trumpi gyerek
A céltábla helyébe általában volt főnökeit képzeli, ám az utóbbi időben az is előfordult, hogy országa elnökét látta a célkeresztben.
Nagybanyai a 2016-os elnökválasztáson Donald Trumpra szavazott. A szomszédaival és a lőtéri haverokkal beszélgetve arra jutott, ők is Trumpra fognak voksolni. Jó lesz ez a Trumpi gyerek - gondolta akkor -, oké, hogy gazdag volt a papája, ezért volt hátszele, ami neki és a haveroknak nem, de ingatlanvállalkozóként mégiscsak megcsinálta a saját szerencséjét és még tévésztár is lett. Divatmodell a felesége, váu, miközben a legyet is röptében..., érted - hívta fel a figyelmét az egyik szomszéd -, macsó a srác, az tuti.
Trump azonban elnökként nem teljesítette, amit Nagybanyai várt tőle. Nem hozta vissza Kínából a gyárakat, amelyeknek elektromos energiára lett volna szükségük, következésképpen be lehetett volna indítani az atomerőműveket, amelyekbe nukleáris mérnököket is felvettek volna jó fizetésért. A szomszédoknak és a haveroknak is feltűnt az elnök szerint hazatelepült gyárak hűlt helye. Nagybanyai - mit tehetett volna mást - bosszúságában képzeletben időnként lelőtte az Egyesült Államok elnökét.
Biden gyerek
A közvélemény-kutató intézetek az utóbbi időben többször is felhívták arról érdeklődve, kire fog szavazni: Trumpra vagy Joe Bidenre, az elnök kihívójára. Mindig azt mondta, hogy Bidenre. A fene sem tudja, miért. Végül is Trump kaphatna még egy kis időt az ígéretei teljesítésére, mondjuk még négy évet. Másrészt menjen a pokolba!
Egy olyan tévésorozatban vált médiasztárrá, amelyből szállóigévé vált "Ki van rúgva!" mondatával hajigálta ki a szereplőket. Most mi vagyunk az ő főnökei, ha nem teljesítette, amit ígért, fel is út, le is út. Fogja a cókmókját, és menjen haza a Fehér Házból. Ez a Biden gyerek is jó lesz. Végül is munkáscsaládból küzdötte fel magát és olyan amerikai arca van. Kár, hogy Barack Obama alelnökeként egy feketének jelentett. A szomszédok és a haverok is ezt mondják.
Mi voltunk itt előbb!
Az elnökválasztás napján Nagybanyai elindult szavazni. Amikor kilépett lakása ajtaján, biztos volt benne, hogy Biden neve mellé fogja tenni az X-et. Út közben furcsa érzés kerítette hatalmába. Mintha valaminek az előszele lett volna: egy hideg fuvallat, ami bebújik a kabátja alá, vagy egy forró lehelet, ami megsimogatja az arcát. Bevillant a fejébe a gondolat, hogy ha Biden lesz az elnök, akkor változások lesznek. Új kormány, új emberek, új intézkedések.
Ez a bizonytalanság érzésével töltötte, mintha viszketne a háta közepe, ahol nem tud megvakarózni. Igen, mi, akik a hátunkon hordjuk a nemzetet, a hátunk közepére sem kívánjuk a változást és a bizonytalanságot. Minket megillet a bizonyosság! Mi vagyunk a bizonyosság! Mi voltunk itt előbb, akármikor érkeztünk is. Ezt mindenkinek tudomásul kell vennie - futott át a magyar származású amerikai férfi agyán.
Felvillanyozva érkezett meg a szavazóhelyiségbe. Itt az idő, most rajtad a sor, hogy dönts az ország sorsáról - gondolta magában.
Kozmikus magány
Nagybanyai belépett a szavazófülkébe. A külvilág a távolba veszett, a férfi átérezte azt, amit a szavazófülke magányának neveznek. Körülötte piros és fehér csíkok, és kék alapon fehér csillagok kezdtek körözni egyre gyorsabban, egyre szédítőbben. Nagybanyai elvesztette az időérzékét. A fene sem tudja mennyi idő telhetett el, talán egy perc, talán egy emberöltő.
Arra gondolt, hogy a szavazatával éppen most formálja a jövőt. Akire rámutat, akire a hozzá hasonló milliók ujja mutat, az lesz elnök. A vezetésével Amerika a következő négy évben talán megállítja a világegyetem tágulását. Elon Musk már készíti hozzá a legújabb többször felhasználható rakétáját. (Ne firtassuk, miért kellene újra felhasználni, miután sikerült megállítani a világegyetem tágulását - a szerk.)
Révület
Rögzítsük a tényt: Nagybanyait révületbe ejtette, hogy éppen szavaz. A piros és fehér csíkok mellé hirtelen zöldek is beúsztak, és a férfinek bevillant egy réges-régi dallam, mintha egy messzi-messzi galaxisból érkezett volna. A dallam és a szöveg feltöltötte misztikus, parttalan hazaszeretettel, előcsalogatta génjeiből a nemzeti identitást, a valahová, a bárhová, csak legyen hová tartozást:
Hazám, hazám te mindenem! / Tudom, hogy mindenem neked köszönhetem. / Arany mezők, ezüst folyók, / Hős vértől áztatottak, / Könnytől áradók...
Szeme könnybe lábadt, keze elindult a két elnökjelölt neve fele, és behúzta az X-et. Donald Trump neve mellé.
Epilógus
A révület szertefoszlott, a varázslatos, időtlen pillanat visszatért az - egyelőre még - táguló világegyetem csillagai közé a jeges, légüres térbe. Lesley Nagybanyai kilépett a szavazófülkéből. Mosolygott. Elégedetten állapította meg magában, hogy jól odabaszott Trumpnak azzal, hogy Joe Bidenre szavazott.
