BUX 133787.99 0,87 %
OTP 41600 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Macron több konkrét intézkedést is bejelentett

Emmanuel Macron francia államfő hétfő esti televíziós beszédében jogosnak nevezte a francia kormány szociális és adópolitikája ellen negyedik hete tüntető sárgamellényesek elégedetlenségét, a vele járó erőszakot ugyanakkor elfogadhatatlannak nevezte, és jelezte tisztában van azzal, hogy egyes szavai sértőek lehettek a múltban.

2018. december 10. hétfő, 21:23

A köztársasági elnök "gazdasági és szociális rendkívüli állapotot" hirdetett ki, és elmondta: az a célja, hogy Franciaországban ezentúl mindenki méltó módon élhessen meg a munkájából.

Emmanuel Macron konkrét intézkedéseket is bejelentett a tüntetők anyagi terheinek enyhítésére: a minimálbér január 1-jétől 100 euróval emelkedik, ami az infláción felül mintegy 10 százalékos emelést jelent.

A 2 ezer eurónál alacsonyabb összegű nyugdíjak után ezentúl nem kell járulékot fizetni, a túlórapénzek pedig adó- és járulékmentesek lesznek a jövő évtől. Ez utóbbi, Nicolas Sarkozy államfő (2007-2012) által bevezetett intézkedést, az előző elnök, a szocialista Francois Hollande törölte el.

Emmanuel Macron arra kérte a munkáltatókat, hogy minden munkavállalónak fizessenek év végi bónuszt, amely adó- és járulékmentes lesz.

Szász Péter
Szász Péter

Ez is érdekelhet