BUX 132633.84 -0,17 %
OTP 41730 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Ma pórul járhat Orbán példaképe

Amit nem sikerült elérni a Gezi-park százezres tüntetéseinek, azt elérheti egy kis botlás a gazdasági növekedésben: vasárnap 13 évnyi kormányzás után elveszítheti többségét az egyre radikalizálódó Igazság és Fejlődés Pártja Törökországban.

2015. június 7. vasárnap, 13:42

A törökországi általános választáson a pártok a Nagy Nemzetgyűlés 550 képviselői helyéért szállnak harcba. A közvélemény-kutatások szerint a Recep Tayyip Erdogan elnök mögött álló Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) számíthat a legtöbb mandátumra, de a párt támogatottsága 41-42 százalékra esett vissza és folyamatosan csökken. Ilyen helyzetben nagyon bizonytalan, mekkora tajtékot vethet a választás napján az elégedetlenség hulláma - írta az Index.

Az elégedetlenség egyik oka a lassuló gazdasági fejlődés, a másik pedig a korrupció, pontosabban az elmúlt idők sorozatos botrányai. A törökök egy részének az sem tetszik, hogy Erdogan már nem az a mérsékelt iszlamista, aki a 2000-es évek elején volt, komoly ideológiai háborúba kezdett a női egyenjogúság ellen, és felvett pár szultáni allűrt is, mint a dísz-testőrség, az új palota vagy a személyét dicsőítő - nem hivatalos- himnusz.

A kampány arca az AKP részéről Erdogan volt, nem Ahmet Davutoglu kormányfő, pedig az államfőnek elvileg semlegesnek kéne lennie pártkérdésekben. Az egyre durvább diktatorikus hajlamokat mutató államfő azonban a \"mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek\" ismerős logikájával oldotta fel ezt a dilemmát: Egyenlő távolságra vagyok az összes párttól, de természetesen van közöttük egy olyan, amely közel áll a szívemhez.

A legerősebb ellenzéki párt a Kemal Kilicdaroglu vezette balközép Köztársasági Néppárt, melynek harminc százalék körüli a támogatottsága, de a 35 százalékos eredményt vette célba, amivel akár már kormányt is alakíthat. A török választási rendszer ugyanis nagyjából úgy írható le, hogy alapvetően arányosan osztaná el a mandátumokat, ha nem lenne érvényben a világ legnagyobb, 10 százalékos parlamentbe jutási küszöbe. Így azután az elvesző szavazatok általában a győztest segítik, Erdogan is a szavazatok 34 százalékával tudott nyerni a 2002-es választáson - írta a portál

Egy esetleges választási vereség közvetlenül nem veszélyezteti Recep Tayyip Erdogan uralmát, akit tavaly augusztusban választottak meg köztársasági elnöknek, de ellehetetleníteni az elnöki jogkörök szélesítését célzó törekvéseit.

Economx
Economx

Ez is érdekelhet