BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Elkapkodták az exkluzív kávézókártyát

2013. december 13. péntek, 00:00

Bármi lehet státusszimbólum, ha elég kevés van belőle − ezt mutatja a Starbucks exkluzív ajándékkártyájának sikere. A mindössze ezer példányban kiadott, a luxuscikkkekkel foglalkozó gilt.com oldalon rendelhető kártya pillanatok alatt elfogyott − ahogy egy kommentár fogalmazott, hamarabb, mint ahogy egy kávézóban valaki megrendel egy lattét. Pedig nem volt alkalmi vétel: a 450 dollárba kerülő kártya csak 400 dollárnyi fogyasztást fedez a Starbucksnál, vagyis 50 dollárt csak arra költ a vevő, hogy tárcájában tudhassa a kézzel készített fémlapocskát, amelynek színezése olyan, mintha rózsaszín aranyból készült volna. A várólistán 11 ezren tolongtak, pedig az esélyek eleve kicsik voltak a CNBC szerint, hiszen csak 500 kártya maradt a mezei próbálkozóknak, 400-at azoknak tettek félre, akik már a Starbucks aranykategóriás törzsfogyasztói, százat pedig azok szerezhettek meg, akik észrevették, hogy a szükséges linket véletlenül egy nappal korábban megnyitották egy kis időre.

A szerencsés vevők közül nem mindenki tartotta meg a trófeát: az eBay aukciós oldalán azonnal megjelentek a kívánatos kártyák, és három-négyszeres árakon is bőven érkeztek az ajánlatok. Erre lehetett is számítani: a tavaly ötezer példányban kibocsátott, rozsdamentes acélból készült exkluzív Starbucks-kártya ugyancsak hamar megjelent és sokszoros árakon kelt el az aukciós oldalakon.

Szerző: Szabó Márta

Napi Gazdaság
Napi Gazdaság

Ez is érdekelhet