Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A szerda reggeli lapinformációk szerint Barack Obama amerikai elnök Janet L. Yellent jelöli magyar idő szerint szerda este, lapzártánk után a Federal Reserve (Fed) új elnökének. Ha a szenátus jóváhagyja a jelölést, akkor a jelenleg alelnöki tisztséget betöltő Yellen lesz az első nő a jegybank élén, egyúttal csaknem három évtized után az első demokrata párti. A másik fő esélyes, Lawrence H. Summers volt vezető elnöki tanácsadó szeptember 15-én visszalépett a jelöltségtől. A jelenlegi elnök, Ben Shalom Bernanke második négyéves mandátuma január 31-én jár le.
A 67 éves Janet Yellen elnöki kinevezése általános vélemény szerint a Bernanke által megkezdett monetáris politika folytatását jelenti a Fednél. Ennek legfontosabb eleme a duális, egyes vélemények szerint valójában hármas mandátum működtetése, ami bizonyos szempontból az amerikai jegybankot egyedi monetáris eszköztárral ruházza fel. A Fed-törvény második cikkelye nevesíti azt a hármas feladatot, amelyek közötti sorrend kialakításával határozza meg a jegybank mindenkori politikáját. Ez az árstabilitás fenntartása és védelme, a maximális (gyakorlatilag a teljes) foglalkoztatottság elérése és a hosszú távú kamatok mérsékelt szinten tartása, vagyis kvázi egy horgonyzott inflációs várakozás kialakítása.
A válság monetáris döntéshozója
Ez a mix rugalmassá teszi a Fed működését, hogy hatékonyan avatkozzon be reálgazdasági céljainak elérése érdekében. A legfontosabb monetáris cél természetesen az árstabilitás fenntartása, az infláció elleni küzdelem. A 2010 óta a Fed alelnöki tisztét betöltő Janet Yellent e területen éri a legtöbb kritika, mondván: az általa támogatott politikák tipikusan nem az infláció kordában tartását szolgálják. Valójában Yellen volt Bernanke szövetségese az inflációs célokkal kapcsolatos kritériumok, így például a kétszázalékos középtávú cél meghatározásának kidolgozójaként. Ráadásul − teszik hozzá Yellen támogatói − 1996-ban Bill Clinton elnök tanácsadójaként Yellen figyelmeztette Alan Greenspan akkori jegybankelnököt, hogy emelje meg a rövid kamatokat, különben inflációs veszély alakulhat ki a gazdaságban, ami aztán az ismert piaci árbuborék formájában a kétezres évekre ki is alakult.
A Yellen által használt mutatók és érvek valóban a legtöbb esetben a foglalkoztatottsági szint növelésére irányulnak, emiatt is tekinti őt a szakma a \"válságkorszak\" monetáris döntéshozójának. Meg amiatt is, mert Yellen valóban a válság-közgazdaságtan, így John Maynard Keynes és James Tobin szellemi örökségén nőtt fel. E politikák hivatkozói arra szokták felhívni a figyelmet, hogy a Fed hármas célkitűzéséből az utolsó kettővel a 2008-ban kirobbant válság óta \"nincs baj\": így az infláció bőven a középtávú cél közelében vagy alatta van, míg a monetáris bázis bővítésével sikerült a hosszú kamatokat stabilizálni.
Napi grafikonok
Eljött az nGDP-követés ideje
A célok elérése érdekében a Fed 2009 októbere óta az akkori, nagyjából 1000 milliárd dolláros mérlegfőösszegét csaknem megnégyszerezte, viszont ennek reálgazdasági − elsősorban munkaerő-piaci − eredményei körül azóta is sok a kétely. Összetett makrogazdasági számítások alapján a jegybanki szakértők szerint Amerika jelenlegi demográfiai, technikai és külkereskedelmi adottságai mellett a törvényben megfogalmazott maximális foglalkoztatottság 5 százalékos optimális munkanélküliségi rátának feleltethető meg. A válságkezelés ellenére az amerikai munkaerőpiac alig került közelebb ehhez a tankönyvi értelemben számított egyensúlyhoz.
Emiatt robbant ki tavaly a jegybankon belül az a vita, amely a három cél vegyítésének rugalmassá tétele céljából fogalmazta újra a jegybank által követett makrofolyamatokat. Ez a vita a nominális nemzeti jövedelem, vagyis az nGDP-vita néven került be a sajtóba (Napi Gazdaság, 2012. november 5.). Az nGDP-követés lényege, hogy a Fed egy ciklusoktól mentes trendnövekedési ütemhez méri a valós reálgazdasági céljait, és ehhez igazítja azt a politikai mixet, amelyen belül egyszerre követi inflációs és foglalkoztatási céljait. A trendtől történő eltérés határozza meg, milyen összetételben kell elérnie a Fed-politikának az nGDP szintet, vagyis hogy milyen reálgazdasági célok mellé mekkora inflációs célt rendel. A lényeg, hogy ezek ne numerikusan legyenek meghatározva, hanem szabadon kialakítható legyen az nGDP, vagyis a ciklustól szűrt trend alapján.
Az nGDP kitalálója, Scott Sumner számításai szerint 2008-ban a Fed kifejezetten megkésve kezdett beavatkozni a reálgazdasági folyamatokba, amit az akkori konkrét inflációs és reálgazdasági célkövetés bénított. Ugyanis 2009 márciusáig tartotta monetáris bázisát, miközben az nGDP növekedése már 2008 harmadik negyedévében negatív volt, miközben a maginfláció még bőven a pozitív tartományban tartózkodott. Az Egyesült Államokban 2008 vége és 2009 vége között mintegy 6 millió munkahely tűnt el, az érvelés szerint a Fed megkésett közbeavatkozása miatt. Az nGDP-követés lehetővé tette volna, hogy nulla növekedés mellett akár 5 százalékos inflációs célt határozzon meg a jegybank, ahelyett, hogy adott 3 százalékos pénzromlás mellett 2 százalékos reálgazdasági visszaesést toleráljon.
Néhol még agresszívabb lehet a Fed
Az nGDP-vel kapcsolatban több modellt is ismer a piac, ezek közül a legismertebb, amit Sumner alapján a Goldman Sachs dolgozott ki 2011-ben, és amelyet sokak szerint a Yellen-féle monetáris politika is relevánsnak gondol. A Goldman-féle ökonometria szerint az amerikai gazdaság a második negyedévben nagyjából 10 százalékkal múlta alul az nGDP-trendet, amelynek kiegyenlítéséhez az elemzők szerint a jelenlegi, nagyjából 4 ezer milliárd dolláros mérlegfőösszeghez még ezermilliárd dollárt kell hozzátennie 2016-ig a jegybanknak, miközben a kamatokat nulla közelében tartja.
A Yellen által követett politikától a piacon a többség ezt várja, vita legfeljebb csak azzal kapcsolatban van, hogy a Fed-mérlegfőösszeg további felduzzasztásában milyen értékpapírok kapnak nagyobb súlyt. Az új elnök a foglalkoztatási mutatókat kezeli kiemelt prioritásként, ennek hatására alakította ki az nGDP-trend alapján a 6,5 százalékos munkanélküliségi rátával kapcsolatos célját a Bernanke által vezetett jegybank. Elképzelhető, hogy a Fed az elsődleges állampapír-piaci vásárlásai helyett olyan piacokon jelenik meg az eddiginél agresszívabban, ahol közvetlenebb a kapcsolat a reálgazdaság és a munkaerőpiac között. Hogy ez pontosan hol lesz, az még a jövő zenéje, de akik eddig erről hangosan gondolkodtak a sajtóban, azt mondják, hogy a jelzáloggal fedezett értékpapírpiacon biztosan aktívabb szerepet vállal a Fed új vezetése.
Napi grafikonok
