Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Bárki, csak ne Berlusconi legyen − nagyjából így fogalmazódtak meg az olasz választásokkal kapcsolatos külföldi óhajok, miután a szakértői kormányfő, Mario Monti tavaly decemberben inkább lemondott, semhogy engedjen a Silvio Berlusconi vezette Szabadság Népe párt (PdL) zsarolásának, előbbre hozva az idén amúgy is esedékes voksolást. Egy ideig ezután az izgatta a szereplőket, hogy a közgazdászprofesszor − aki szigorításaival és reformkezdeményezéseivel a csőd széléről húzta vissza Olaszországot Berlusconi 2011. novemberi bukása után − beszáll-e profiként is a politikai harcba. Monti végül meghirdette, hogy saját listája élén próbálja folytatni a reformpolitikát − miközben a közvélemény-kutatások szerint a baloldal állt nyerésre, élén a hajdani kommunista párt utódszervezeteiből is létrejött Demokrata Párttal (PD). A jobboldalt a PdL terelte egy zászló alá, Berlusconi pedig úgy vetette be magát, mintha nem lenne a számláján az olasz gazdaság évtizedes vergődése (számos privát skandalum mellett) − de még januárban is inkább viccesen riogattak visszatérésével az elemzők, feltételezve, hogy csak nem szabadítják ismét magukra az olaszok a 76 éves botrányhőst, tudva, hogy az az egész eurózónát megterhelő piaci retorziókkal járna.
Napi grafikonok
Kampányhősök és programcsaták
Néhány nappal a február 24−25-i választások előtt már senki sem viccelődik: a fél olasz médiát kezében tartó Berlusconi elképesztő ígéretkampánya nyomán már nem zárható ki teljesen a PdL sikere. Ehhez persze az is kellett, hogy a PD és fő szövetségese, a szélsőbalos/környezetvédő SEL, valamint a csak a szenátusért induló Monti-lista csatázni kezdjen egymással: a jobbközép szavazataira számító kormányfő már a munkaerő-piaci programjával szembekerült a PD bázisát adó szakszervezetekkel, a reformjait végig ellenző SEL-lel pedig semmilyen együttműködést nem tud elképzelni.
Nehezíti a dolgot az is, hogy a pártoktól megcsömörlött polgárok voksainak egy részét elviheti az Öt Csillag Mozgalom (M5S), amelyet Beppe Grillo, az olasz politikai rendszert sok éve kritizáló − kicsit Hofi Géza-szerű − komikus hívott életre. Grillo nem szerepel a tévékben, de a neten, illetve országjáró rendezvényein nagy népszerűséget szerzett mindent elutasító, fiskális kérdésekkel nem sokat törődő programjával.
Csak vészforgatókönyvek maradtak
A mostani, Berlusconi idején elfogadott olasz választási rendszerben csak listás szavazás van és a győztes erősítést is kap. A 630 tagú képviselőházban a legtöbb szavazatot szerző erő automatikusan megkapja a helyek legalább 54 százalékát, a 315 tagú szenátusban viszont annak jár bónusz, aki a legnagyobb régiókban nyerni tud (a helyek csaknem felét az öt legnagyobb régió adja, ezekből három jobboldalinak számít). Az utoljára publikálható, február 8-án megjelent közvélemény-kutatások átlaga szerint akkor a PD/SEL szövetség állt az élen 34,9 százalékkal, utána következett a PdL és hű társa, az Északi Liga 28,9 százalékkal (korábban 10 százalékpont fölött is volt a lemaradásuk). A hangsúlyozottan senkivel sem szövetkező M5S 16,4 százalékot, Monti listája 13,7 százalékot mondhatott magáénak (ezen kívül még a Polgári Forradalom nevű radikális tömörülés lépné át a 4 százalékos küszöböt). Azóta ugyan a pártok az interneten szivárogtatnak saját felméréseket, sőt Berlusconi nyíltan hirdeti, hogy már mindenkit lehagytak, de az elemzői kombinációk mégis ezekből a számokból, illetve az egyes régiók beállítódásából indulnak ki.
| A baloldal győz mindkét házban, a PD-t vezető Pier Luigi Bersani alakít kormányt. A PD korábban többször közölte, hogy ez esetben is együtt akarnak működni Montiékkal − kérdés, mennyit folytatnának a szerkezeti reformokból. |
| A baloldal csak a képviselőházban győz, a szenátusi többséghez kénytelen koalíciót kötni Montiékkal − ez esetben a volt kormányfő komolyabb reformelkötelezettséget várhat el. Sok elemző szerint ezt szeretnék a legjobban a piacok és az európai partnerek. |
| Az egyik házban a jobboldal győz vagy a baloldal Montival együtt se szerez többséget − akár az M5S által elvitt helyek miatt −, ez esetben nagykoalíciós próbálkozások jöhetnek vagy újabb szakértői kormány a legsürgősebb reformok, köztük a választási keresztülvitelére, elhúzódó bizonytalansággal. |
Minél rosszabb, annál jobb?
Van még továbbá az a forgatókönyv is, amelyet a legnagyobb olasz befektetési bank, a Mediobanca vázolt fel. Eszerint lehet, hogy az volna az ideális − idézte az Il Sole 24 Ore gazdasági napilap −, ha Berlusconi nyerne. Az ugyanis olyan kötvénypiaci következményekkel járna, hogy Rómának hamarosan az ECB-hez kellene fordulnia segítségért. Ez lenne a legjobb módja annak, hogy Olaszország megszabaduljon fenntarthatatlan adósságától − hangsúlyozta az elemzés −, márpedig semmilyen szerkezeti reform nem érhet el eredményt egy olyan országban, amelynek évente 80-100 milliárd euró kamatot kell fizetnie.
