Bosszúra éhesek a Fed héjái − értékelték egyes megfigyelők a Federal Reserve nyíltpiaci bizottságának (FOMC) legutóbbi jegyzőkönyvét. Ebből ugyanis kiderült: amikor a nyilvánosság előtt bejelentették a nulla közeli kamatpolitika független feltételekhez kötését − tehát hogy bármiféle monetáris szigorítás nélkül tűrik az inflációt 2,5 százalékig, amíg a munkanélküliségi ráta el nem éri a 6,5 százalékot −, a zárt ajtók mögötti tárgyalásokon jó pár kormányzó kételyeinek adott hangot. A jegyzőkönyv megfogalmazása szerint \"számos\" Fed-kormányzó azon a véleményen van, hogy már \"jóval 2013 vége előtt\" be kellene fejezni a QE3 vagy QE-végtelen néven ismert legújabb eszközvásárlási programot, mivel ez szerintük pénzügyi buborékokhoz vagy inflációhoz vezethet és a már háromezer-milliárd dollárt is meghaladó Fed-mérlegfőösszeget is túl magasnak találják. A \"számos\" a Fed nyelvén négy-öt FOMC-tagot jelent − szemben a \"néhánnyal\", ami kettőt-hármat −, tehát a kérdésben akár a szavazatok számát tekintve is megosztott lehet a bizottság.
A legtöbb piaci befektető csak lényegesen később számított a december óta már havi 80 milliárd dolláros sebességgel folytatott eszközvásárlások befejezésére; eddig a Fed azt kommunikálta, hogy akkor fejezik be a jelzálog alapú értékpapírok és amerikai államkötvények vásárlását, ha a munkanélküliség \"jelentősen\" visszaesik. A kérdés most elemzők szerint az, hogy a jegyzőkönyvben hangoztatott aggályok mennyire jelentenek valódi eltérést a Fed várható politikájában. Három FOMC-tag közismerten \"héja\" nézeteket vall − a richmondi Lacker, a dallasi Fisher és a philadelphiai Plosser −, de náluk egyelőre többen vannak a határozottan a lazább és kísérletezőbb monetáris politika hívei, a \"galambok\", köztük a Fed elnöke, Ben Bernanke és az alelnök, Janet Yellen.
A tények egyelőre utóbbiak érveit támogatják: arra ugyan nincs bizonyíték, hogy az ingatlanpiac feléledésének vagy a munkaerőpiac lassú javulásának bármi köze lenne a Fed politikájához, de a részvényárfolyamokat (és így a megtakarításokat) bizonyíthatóan segítette a pénzpumpálás, és az infláció veszélye sem jelent meg a horizonton. A Feddel foglalkozó elemzők azonban felfigyeltek arra, hogy az amerikai jegybank héjái nem voltak ilyen határozottak az utóbbi találkozókon, talán már kezdik türelmüket veszteni a már több mint négy éve példátlanul laza politikával szemben, ami − különösen ha a gazdaság valóban erőre kap − akár néhány hónapos távlatban is problémákat okozhat az intézmény jelenlegi vezetésének.
Reuters
