Az USA pénzügyi hatóságai újabb, ezúttal tízmilliárd dolláros megállapodásra készülnek a legnagyobb bankokkal a jelzáloghitel-buborék éveiben és az azt követő időszakban történt visszaélések ügyében − a peren kívüli alkut azonban egyre több kritika éri. Tavaly már kötöttek egy 25 milliárd dolláros megállapodást öt nagyobb bankkal, most pedig 14 másikkal jönne egy ennél kisebb peren kívüli megállapodás, a kiszivárgott részletek szerint viszont a büntetés nagyobb része (a tavalyi 1,5 milliárd dollárral szemben 3,75 milliárd dollár) menne közvetlenül a banki visszaélések károsultjainak. A ProPublica tényfeltáró magazin egyébként rámutat, hogy a 25 milliárd dolláros tavalyi megállapodásból csak 5 milliárdot kellett a bankoknak készpénzben kifizetniük, a többi − bizonytalan kondíciók mellett nyújtandó − hitelekből áll csupán.
A megállapodás kritikusai szerint a hatóságok ezzel gyakorlatilag beismerik, hogy képtelenek a bankok kordában tartására. A kényszerárverések független felülvizsgálatának folyamatát (Independent Foreclosure Review) ugyanis az elejétől kezdve súlyos kritikák érték, többek között azért is, mert eleve a bankoknak kedvezett az eljárás − például csak ők fellebbezhettek a döntés után, és a felülvizsgálat javát a bankok maguk végezték. A lassú és költséges eljárás rossz híre miatt a jogosult jelzáloghitelesek alig 7 százaléka élt a felülvizsgálat lehetőségével, és becslések szerint a program több pénzt hoz a bankoknak dolgozó tanácsadó cégeknek (az eddig kifizetett 1,3 milliárd dollár után még 2-3 milliárd juthat nekik), mint a károsultaknak. A hitelesek érdekvédői szerint a bankok egyszerűen felismerték, hogy olcsóbban megússzák az ügyet egy nagyobb bírsággal, és élesen kritizálják a hatóságokat, többek között a számvevőszéket (OCC) és a Federal Reserve-öt, hogy titokban megkezdték a megállapodáshoz vezető tárgyalásokat.
