Hatalmas csalással kerülte el az állami mentőakciót a 2008-as válság idején a Deutsche Bank − állítják a bank Financial Timesnak nyilatkozó volt munkavállalói. Eric Ben-Artzi − aki kockázatkezelési igazgatóként dolgozott korábban a Deutschénál −, valamint két társa azt állítja, a hitelpiacok összeomlása idején a bank nem a piaci értékén könyvelte az egzotikus derivatív pozícióinak egy részét. Ha a reális értéken könyvelik ezeket az eszközöket − illetve az ezek biztosítására kötött fedezeti pozíciókat −, akkor legalább 4, de akár 12 milliárd dollárt is le kellett volna írniuk veszteségként. Mivel 2009 elején a Deutsche Bank Tier-1 tőkéje 32,6 milliárd euró volt (a 316 milliárd eurós kockázatokkal súlyozott tőke valamivel több mint tíz százaléka), a német hatóságok pedig 8 százalékos Tier-1 tőkemegfelelési mutatót követeltek − ezért ha valóban leírják a veszteséget, szinte bizonyosan jött volna az állami mentőakció. Az FT szerint az amerikai tőzsdefelügyelet, a SEC már 2010 eleje óta vizsgálódik. A Deutsche tagad: a mostani vádak korábban már többször elhangzottak, amit alapos belső vizsgálat követett a banknál, és ennek megállapításai szerint \"teljesen alaptalan\" a gyanú. A bank védelmében felhozható, hogy valóban nem szorultak rá a szóban forgó pozíciók lezárására − és azóta már meg is szüntették őket, a hatalmas veszteségek elkerülésével −, viszont felvetődik a kérdés: ha a Lehman Brothers hasonló kreativitással tünteti el veszteségeit, akkor talán ma is működő pénzintézet lenne.
Reuters
