Hat hónapnyi folyamatos romlás után nagy meglepetésre újra javult a legfontosabb német üzleti hangulatindex, és az elemzők máris abban reménykednek, hogy Németország mégiscsak ellenállóbb lehet az eurózóna válságának. Az Ifo intézet mutatója az októberi 100,0 pont után 101,4 pontra emelkedett, ami a legmagasabb elemzői becslésnél is jobb (a medián jóslat 99,5 pont volt). A jelenlegi helyzet megítélése 107,2 pontról 108,1 pontra javult, és bár a jövővel kapcsolatban még mindig pesszimistábbak a német cégvezetők, a távolság szűkült: a várakozások mutatója 93,3 pontról 95,2 pontra emelkedett. Elemzők szerint persze érdemes vigyázni a túl optimista értékeléssel, hiszen féléves folyamatos csökkenést követett egyetlen javulás. A csütörtökön közzétett novemberi feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index viszont szintén váratlan emelkedést mutatott. Jelenleg a legkedvezőbb forgatókönyv a várhatóan visszaesést mutató negyedik negyedév után a gazdaság jövő évi stabilizálódása lehet; ebben nem az eurózóna kereslete segíthet Németországnak, inkább az amerikai és kínai piac élénkülése késztetheti bővítésre a német cégeket.
A szintén pénteken nyilvánosságra hozott harmadik negyedéves német GDP-adat viszont inkább a német növekedéssel kapcsolatos borús előérzetet erősítette meg. A szövetségi statisztikai hivatal megerősítette a 0,2 százalékos GDP-bővülést mutató gyorsbecslést (ez lassulás a második negyed szintén szerény, 0,3 százalékos emelkedése után), viszont a beruházások nagy pesszimizmusról tanúskodnak. A tőkeberuházások szintje egyáltalán nem változott a második negyedhez képest, a gyári berendezésekbe történő beruházások pedig 2 százalékot estek. A német gazdaságot a még mindig némi pluszt adó exportszektor mellett csak a belső fogyasztás és az építőipar húzta felfelé a harmadik negyedben, ezekre az eddigi tapasztalatok alapján azonban nem lehet hosszú távon alapozni.
