BUX 139963.73 0,63 %
OTP 45900 0,83 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Dicsérte is, meg figyelmeztetette is az IMF Bulgáriát

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) dicsérte Bulgáriát azért, hogy a jövő évi GDP-arányos államháztartási hiánya a tervek szerint az idei évihez hasonlóan 1,3 százalék lesz a tavalyi 2,1 százalékos deficit után.

2012. október 2. kedd, 15:39

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az IMF ugyanakkor arra figyelmeztette a kormányt, hogy jövőre, a választás évében ne engedjen a kísértésnek, és ne növelje a kiadásokat.

Az IMF egyidejűleg 0,8 százalékról 1,0 százalékra javította Bulgária idei gazdaságnövekedésével kapcsolatos előrejelzését a hazai kereslet élénkülésére, miközben megerősítette a 2013-ra szóló 1,5 százalékos gazdasági növekedésre vonatkozó várakozását.

A balkáni ország kormánya 1,4 százalékos GDP-növekedéssel számol az idén a tavalyi 1,7 százalék után. Bulgária bruttó hazai terméke (GDP) 0,5 százalékkal nőtt a második negyedévben, az idei első három hónaphoz képest 0,3 százalékkal emelkedett.

MTI-Eco
MTI-Eco

Ez is érdekelhet