Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az ultralaza monetáris politika nem feltétlenül inflációs, akár erőteljes deflációs hatást is okozhat hosszú távon − állítja a dallasi Federal Reserve egy múlt heti tanulmányában. William White, a dokumentum szerzője szerint a reálkamatok tartós visszaesésére a gazdaság normális esetben az inflációs várakozások zuhanásával és így az árszint csökkenésével szokott válaszolni, amivel szemben a jegybankok az árstabilitás hangsúlyozásával és konkrét inflációs célok kijelölésével léphetnek fel. Probléma lenne, ha a jegybankok hitelessége a nagy monetáris lazaság közepette olyan mértékben erodálódna, hogy a gazdasági szereplők nem bíznának bennük többé − véli White. Nem is feltétlenül a jegybankok jó szándékában, hanem az események folyásának befolyásolására vonatkozó képességükben: a válság óta a nulla százalék körüli irányadó kamatlábak olyan korlátot jelentenek, ami alá nem lehet menni. Ha a gazdasági szereplők előtt elveszti hitelességét a jegybank, akkor elszabadulhatnak a jelenleg szunnyadó deflációs erők is.
A jegybankok emellett saját tisztánlátásukat is akadályozzák a sok piaci beavatkozással, azon piacokat torzítják ugyanis, amelyek mozgása alapján a helyzetet kellene megítélniük − írta a dallasi Fed kutatója. A tartósan nulla közeli kamatlábak mellett pedig számos üzleti modell fenntarthatatlanná válik a pénzügyi szektorban, ami szintén beláthatatlan következményekkel járhat. White szerint legfeljebb időhöz juttatja a gazdasági és a politikai szereplőket a laza monetáris politika, ezt az időt azonban elsősorban a szuverénnek kellene kihasználnia a növekedés és az árstabilitás érdekében. Ennek azonban éppen az ellenkezője történik most az USA-ban és Európában is: az amerikai politikusok súlyos recessziót szabadíthatnak országukra a rossz paktum miatt (költségvetési szakadék), az európai válságkezeléssel járó megszorítások pedig aláásták a növekedést.
